Szocialista Nevelés, 1969. szeptember-1970. június (15. évfolyam, 1-10. szám)

1969-09-01 / 1. szám - Mózsi Ferenc: A hatékonyabb pedagógia propagandáért

tanulók nem az osztályban, a megszokott tanteremben szerepelnek, a tanító nézze meg előre a helységet, tervezze a bejövetelt, a kimenetelt, s az otthoni gyakorlást ennek megfelelően irányítsa. A szükséges apró kellékeket is időben készítse el (esetleg a szülők segítségével), hogy azt a gyermekek már a gyakorlás közben megszokják. Ügyeljünk arra, hogy ne méretezzük túl a műsort, ne törekedjünk mindenáron látványos bemutatóra. Értessük meg a szülőkkel: a gyermek lelkivilágától teljesen idegen, ha a felnőttek szórakoztatására „színészi“ (énekesi, balett-táncosi) alakítást erőszakolunk rájuk. A szülőket az szórakoztatja, ha látják, hogy gyermekeik az osztályban a színpadon önfeledten, kipirulva játszanak, koruknak megfelelően beszélnek, dalokat és játékokat adnak elő — s mindezt ebben az esetben szlovák nyelven, ellenvetést nem tűrően cáfolva azt a tévhitet, hogy a magyar iskola nem tanít meg szlovákul. Az ünnepélyen tehát (a magyar üdvözlő és műsort záró, búcsúzó versikén, dalon vagy ügyesen, gyermeki módon stilizált prózán kívül) az iskolai tananyag szlovák nyelvű beszélgetéseit, szituációit, dalait, versiké- it, az iskolai élet bájos mozzanatait mutassuk be. Kössük csokorba a képeskönyv névnapi jelenetét, egy mese dramatizált, jelmezes előadását vagy szöveges játékot, az „üzle- tesdiť stb., s ezt tarkítsuk egy- egy szavalattal, dalolással. Törekedjünk a műsor minél tökéletesebb kidolgozására. Az egész ünnepély ne tartson 30—40 percnél tovább. Egy-egy csoport müsorszáma ne legyen több 3—5 percnél, egy-egy szavaló, daloló pedig csak 2—3 percig szerepeljen. Ügyeljünk, hogy a műsor pergő, folyamatos legyen. A sorra kerülő csoport vagy szereplő álljon készenlétben, az elvonulok

pedig ne akadályozzák a bejövöket. Jól bevált, hogy míg a műsorközlő (ez is szereplés — végezze ezt is 4—5 gyermek felváltva — szlovák nyelven) a következő számot konferálja, addig a helycsere megtörténik. Ha az előadást nem az isko- Iában rendezzük, legalább kétszer tartsunk helyszíni próbát, az elsőt két-három héttel az ünnepély előtt az elkészített terv kipróbálására, a másikat az ünnepély előtti napokon, a begyakorlásra, a folyamatosság biztosítására.

Természetesen fordítsunk kellő gondot az előadótér (színpad, osztály) megfelelő díszítésére, a vilá-- gításra, a gyermekek ruházatára is. Legyen elvünk és célunk, hogy a gyermekeket szoktassuk minél nagyobb önállóságra. Ez persze nem jelentheti azt, hogy a tanító például esetleges zavar esetén a gyermekek kisegítése érdekében ne „léphessen be“ egy-egy műsorszámba. Teremtsünk ugyanis ezeken az ünnepélyeken hasonlóan fesztelen légkört, mint az egyes foglalkozáso-' kon az osztályban. Ezáltal a szülők képet nyerhetnek az iskolai munkáról, s ez végeredményben a leg-- hatásosabb pedagógiai propaganda, a legszorosabb kapocs a család és az iskola, a pedagógus és a szülők között.

Egy-egy ilyen alkalom is járuljon hozzá, hogy a szülők megértsék: a nyelvtanulás komoly, nehéz, fáradságos munka, melyben nekik is segíteniük kell gyermeküket. A mesék világában ugyan gyakran szerepel a varázssíp, a csodalámpa, a varázsszőnyeg, amelyek birtokában minden kívánság teljesül. Egy fú- vás a sípba, néhány bűvös erejű szó, s eltűnnek az akadályok. Mindez csak a mesék birodalmában van így. Azonban a nyelvtanulás fáradságos munkáját megkönnyíti, gazdaságossá teszi a módszeres tanítás-tanu14