Szocialista Nevelés, 1969. szeptember-1970. június (15. évfolyam, 1-10. szám)
1969-11-01 / 3. szám - Pálinkás Zsuzsa: Kórusmunka és ami e mögött van / Az alapiskola felsőbb osztályainak problémái
Kórusmunka és ami e mögött van PÁLINKÁS ZSUZSA tanítónő, Komárom—Lakótelep 81 Bosszantó, hogy mi mindig a ló túlsó oldalán vagyunk. És régóta! Most aztán nehezen bár, de kezdjük felismerni és következményeiben tapasztalni, hogyan vág vissza az a tény, hogy hosszú éveken keresztül csak oktatunk, és a nevelés — tisztelet a kevés kivételnek — iskoláinkban formális, másodrendű feladattá kor- csosodott. Mi sem igazolja ezt jobban, mint a fő tantárgy — melléktantárgy kultusz, írásomnak nem célja, hogy ennek káros hatását, vadhajtásait részletezzem. Egyrészt azért nem, mert aki a szakmában jártas, annak ismernie kell ezeket a problémákat, másrészt pedig inkább arra szeretném felhívni kartársaim figyelmét, hogy megfeledkeztünk az egyéniség-formálás olyan hatékony eszközeiről, amilyen a zenei nevelés, képzőművészeti és általában az esztétikai nevelés. Általános iskoláinkban ezek a tantárgyak még ma is a legtöbb helyen mostohagyerekek, s a középiskolákból pedig egyenesen száműzöttek. Aztán csodálkozva állapítjuk meg szinte naponta, hogy ifjúságunk érdeklődési köre a beat-zenével kezdődik és zárul, általános műveltsége hézagos. Pedig ez csak törvényszerű következménye annak, hogy már egyéb sincs, csak hajsza a puszta létért: felvesznek, nem vesznek fel a választott iskolára? S mi kell ehhez? Matematika, szlovák és magyar nyelvtan. Félreértés ne essék! Távol áll tőlem, hogy fontosságukat vitassam (magam is matematika szakos vagyok), csak figyelmeztetni szeretnék arra a kérdésre: kapott-e tőlünk az új iskolába készülő tanuló valami olyasmit (is), ami anyagi és érvényesülési érdekein túl is eljuttatja valami széphez, jóhoz — s véleményem szerint ezek a fogalmak szorosan összetartoznak —, hogy később maga lehessen egy-egy örömszerzés forrása. Különben elgépiesedik, lélekben elsatnyul .munkája, élete szakadatlan robottá válik. Ha nem tudunk útravalóul adni valamit, ami életét megmenti az el- szürküléstől, valamit, ami tartalommal, belső értékkel gazdagítja, értékes szenvedéllyé válhat. Ami útját állhatja a korunkra oly jellemző közömbösségnek s végső soron igazi, hamisítatlan kultúrát teremthet félművelt sznobizmus helyett. Az igazán modern iskola ma már nem feledkezhet meg — a jól megalapozott szaktudás nyújtása mellett — erről a fontos feladatról sem. Biztató, hogy akad már sok jó példa, ami követésre érdemes, hely, ahol már felismerték a nevelési tárgyak hatékony és sokrétű erejét. Magam is tanúja voltam egynek. Már nyolc éve vezetek egy gyermekkórust. 12—15 éves gyerekeknek próbálok kisebb-nagyobb sikerrel kedvet csinálni az énekléshez. Paradox megállapítás, hogy az emberi örömérzés ma mesterséges életben- tartásra szorul, de így van. Szerencsés véletlen folytán meghívást kaptunk egy budapesti zenei általános iskola hangversenyére. Félreértések elkerülése végett: nem hallgatóknak (az első pillanatban én is inkább erre gondoltam), hanem szereplőknek. Igen, végtelen kedves hangú, biztató szavú meghívás jött a Váci utcai zenei általános iskolából; szerepeljünk március 21-én, a Tanácsköztársaság megalakulásának 50 éves évfordulója tiszteletére rendezett ünnepi hangversenyen a Zeneakadémián. Először nagy volt a riadalom a megtisztelő, de nagyon is felelősségteljes ajánlat miatt, de mivel nagyon csábított az adott lehetőség, és egyben megható is volt az előlegezett bizalom — elkezdődött a lázas készülődés. Naponta próba, próba, próba. Zokszó nélkül és kitartóan jöttek a gyerekek és énekeltünk. Nagy erőfeszítés, nekirugaszkodás, szólamfelmondás (mert, aki nem tudja, az nem jöhet!, volt olyan gyerek, aki háromszor is felmondta, mire hibátlanul sikerült). S végre! Elérkezett a nagy nap, előállt egy „mese“-autóbusz, s mire feljött a nap, már útban voltunk a nagy próbatétel felé. Az ostrom sikeres volt, a gyerekek állták a sarat! A fentemlített nevelő momentumok mellé szabad legyen még megemlítenem: megtanultunk kitartóan küzdeni egy kitűzött cél eléréséért, megízlelni az összetartozás, a közös munka, a felelősség és az egészséges „magamban-bízás“ érzését. Megtanultuk, hogyan kell egy azonos korúakból álló, de nálunk sokkal színvonalasabb, fejlettebb kórusok több mint egyórás hangversenyét, szereplésünk után felnőtteket meghazudtoló türelemmel és figyelemmel végighallgatni! A gyerekek olyan neveket,
