Szocialista Nevelés, 1969. szeptember-1970. június (15. évfolyam, 1-10. szám)

1969-10-01 / 2. szám - A beszédkészség-fejlesztés egy módja az alapiskolák alsótagozatában / Az alsótagozati nevelés életéből

— állandósítani a tanult szókapcsolatok egymásutánját. A tanult tárgykörben, a nyelvkönyv előírta terjedelemben és mélységben el kell érnie a minél szilárdabb, sztereotipebb szövegelsajátítást, hogy a hangoztatás során csökkenjen a tudati ellenőrzés (az „odafigyelés“) szerepe;

— ugyanakkor azonban a nyelvi anyag automatizálása nem jelentheti a szöveg megmerevedését. Hiszen éppen azt akartuk elérni, hogy a beszédkészség mozgékony, könnyen alkalmazható és dinamikus legyen. Itt már tehát az állandó jellegű progresszív ismétlést is be kell iktatni a tanítónak a beszélgetésekbe. A progresszív ismétlés esetében ugyanis állandóan változtatnia kell mondatmodellformáját és egyre újszerűbb megoldásokra kell áttérnie.

A szerzett tapasztalatok viszont arra figyelmeztetnek, hogy egyes pedagógusok — tanítási módszerük hiányosságai folytán — nem érték el, hogy tanulóik a készség fokán tudjanak beszélni megadott témáról a betanult mondatmodel- lek alapján. Például a Képes Nyelvkönyv I-ből tanuló gyermekek képeket LÁTVA, tehát a szöveget értve ugyan, ám csak passzív ismerettel, a tájékozottság fokán tudták a nyelvi anyagot. E pedagógusok tanulói tanítási folyamat során megrekedtek a jártasság fokán, a besulykolt mondat-modellek HANGOZTA- TÁSÁ-nál. Tehát nem jutottak el az auomatizálás garádicsának magasabb fokára, a beszédkészséghez. Elsősorban azért, mert anélkül, hogy az előző anyagot a tanulók teljesen elsajátították volna, tovább haladtak. Itt kívánkozik papírra az a gondolat, melyet a szóláskincs így fogalmazott meg: „néha a kevesebb több“. Nyilvánvaló azonban, hogy ennek a „kevesebbének (a nyelvtanítás kommunikációs síkja általunk tárgyalt területén1) a beszédkészség fokán kell lennie.

A szerzett tapasztalatok tehát azt mutatják, hogy a tanulók a szlovák nyelvkönyvek nyelvi anyagát általában elsajátították. Annak elleére, hogy kísérleteink során nem sikerült megbízható módon kvantifilálni azt a tanulói tudásszintet, hozzávetőlegesen mégis megállapíthatjuk: a jártasság szintjén a tanulóknak 15%-a, a készség alsó fokán 50%-a rekedt meg. A tanulóknak 35%-a jutott el a megadott témakör mondatmodelljeinek a beszédkészség szintjén való ismeretekhez. Ennek a ténynek okát, a felméréseket végző pedagógusok szerint, elsősorban a gyakorló pedagógusok módszerbeli következetlenségeiben kell keresni. Ez pedig főleg két irányban figyelmeztet:

1) a jövőben jobban fel kell készíteni a tanítókat a nyelvtanítás pszichológiai vonatkozásaira, a készségfejlődés egyetlenségeinek kiegyensúlyozása érdekében;

2) a mondatmodellek automatizálásához, a variális lehetőséghez több gyakorlati tanácsot kell adni a pedagógusoknak. Ezért az alábbiakban ezzel a kérdéssel foglalkozunk.

A szlovák nyelvkönyvek anyagát általában két irányba fejleszthetjük tovább:

— a nyelvi anyag automatizálásának és

— a gyermeki mesélő kedv felkeltésének, a folyamatos szlovák nyelv hallgatása és a természetes ritmusú beszéd megértése a szlovákul szólás öröme irányában.

Annak ellenére, hogy a gyermeki beszédkészség szempontjából mindkettő egyaránt döntő jelentőségű, eddigi tapasztalataik alapján egyelőre csak az előző kérdéshez szólhatunk. A nyelvi anyag automatizálása során például a következőképpen használjuk fel a modellek variálásának sokoldalú lehetőségét1 2 az automatizálás magasabb fokának elérése érdekében:

1 Lásd: Mózsi Frenc: Képes Nyelvkönyv I. tanítói kézikönyv a szlovák nyelvoktatáshoz c. mii (Bratislava, 1969, SNP) 26—27. old.

2 A mondatelemekkel való műveletek áttekintését lásd az i. m. 40—45. oldalán.

50