Szocialista Nevelés, 1968. szeptember-1969. augusztus (14. évfolyam, 1.12. szám)
1968-09-01 / 1. szám - Sprinzl György: Az érettségizettek továbbtanulási potenciájáról
hogy önhibáján kívül — szakirodalom vagy segédeszköz hiányában. Ezen a téren megteremtettük és továbbá is képesek vagyunk megteremteni a pedagógiában is oly szükséges minőségi munka elengedhetetlen alapfeltételeit. Sokkal többrétűbb, bonyolultabb kérdés középiskoláink személyi ellátottságának problémája. Az 1967/68-as iskolai évben 22 általános középiskolánk 136 osztályának 3972 tanulóját 36ü pedagógus oktatta, akik közül 112-nek nem volt meg az előírt tanári képesítése, ami az össz-pedagógus szám 28,2%-ának felel meg. Ez a szembetűnőség negatív számarány, csak nagyon lassan, nehezen javul, elsősorban az egyetemi szinten történő magyar pedagógus-képzés megoldatlansága miatt. De nem kismértékben okozza egyes pedagógus-kollégák önelégültsége, saját szakmai növekedésük iránti bűnös közömbössége is. Nemegy fiatal, rátermett, munkáját becsületesen végző, továbbtanulásra minden szempontból képes kartárssal volt alkalmam erről a témáról beszélgetni. Baráti és kartársi ígéreteket is kaptam: Jövőre biztosan elkezdem... Meglátod be is fogom fejezni „a tanulmányt“ stb. Az eredmények azonban siralmasak. Azok, akik hónapokkal azelőtt ígéreteket tettek, a kifogások és különféle magyarázatok tömegével halmozzák el az embert, vagy egyszerűen lesütött szemmel és szinte indignálódva szöknek el előled. Távol áll tőlem, hogy középiskoláink eredményességének kérdését csupán a tanár-kérdésre egyszerűsítsem le, vagy esetleg papír szerinti képesítésben lássam az egyetlen üdvözítő megoldást, mégis hangsúlyozom, hogy ez az egyik kulcskérdés, amely az elkövetkezendő években sürgős megoldást kíván. Nem járhatjuk tovább az osztályok számszerű növelésének extenzív útját, megfelelő minőségi javulás, beleértve a káder struktúra lényeges megjavítását is — tanulóink jobb előkészítése nélkül, elsősorban a matematika és a többi természet-tudományi tantárgy keretén belül nem érhetünk el számottevő eredményt. Meg szeretném jegyezni, hogy e sorok írója szakmáját szerető filológus, sajnos nem művelője a matematikai tudományoknak, mégis elengedhetetlenül szükségesnek tartja a tudományos műszaki forradalom küszöbén elsősorban a természettudományi tantárgyak színvonalának határozott, konkrét tudásban kifejezhető és objektív módszerekkel lemérhető emelését. Több éves tapasztalat vezet rá, hogy kimondjam: a tanulók továbbtanulási potenciájának kérdése nem a felvételin dől el, hanem sokkal előbb. Az alapiskolában, a középiskolában, de nemegy esetben otthon, a szülői házban is. Tanulóink jelentős része, ha ugyan paradoxként hangzik is 1968-ban, fejlett szocialista társadalmunk feltételei között, hátrányos szociális helyzetben levő tanuló. Nem szeretnék e helyen részletesen foglalkozni ezzel a problémával, mely alapos felméréseket, szociológiai vonatkozások figyelembe vételét is megkívánná, csak meg akartam jegyezni, hogy a továbbtanulás, művelődési vágy és többet tudni akarás természetes igénye kialakításának vannak objektív gátló körülményei is. Ezeket teljesen leküzdeni nem lehet, de a lehető legkisebb mértékre csökkenteni, becsületes helytállásunkkal és napról napra nyújtott pedagógiai-népnevelő többletmunkával lehet és kell is. Ez népünk, a csehszlovákiai magyarság jelene és jövője iránti felelősségből eredő kötelesség. Vizsgáljuk meg talán közelebbről, és vessük össze az elmúlt két iskolai év eredményét, általános középiskoláinkon érettségizett diákjaink főiskolára való jelentkezését és felvételét illetően. (Lásd a 11. oldalon levő táblázatot.) Amint ez az említett táblázatból kitűnik, lemaradásuk nemcsak a főiskolára felvett, hanem elsősorban a főiskolára jelentkező tanulók számarányának az össz-szlovákiai átlaghoz hasonlításánál is szembetűnő. Elgondolkoztató, hogy a jelentkezők számarányát minden felvilágosító munka, cikk-sorozat, egyéni és kollektív meggyőzési akció ellenére sem sikerült javítanunk, sőt ezen a téren az előző 1966/67-es) iskolai évhez viszonyítva 5,6%-kal rosszabb eredményt értünk el. A felvett tanulók (2,3%-os) számarányának javulása pedig oly csekély, szinte elhanyagolhatónak mondható eredmény, hogy nehéz szívvel, de őszintén meg kell mondani: egy helyben topogunk. Ha ez így megy tovább is, a magyar 10 t ' ■
