Szocialista Nevelés, 1968. szeptember-1969. augusztus (14. évfolyam, 1.12. szám)

1968-09-01 / 1. szám - Šimková, Vilma: Néhány szó fiatal óvónéninkhez a tanév kezdetén

Néhány szó fiatal óvónőinkhez a tanév kezdetén

VILMA ŠIMKOVÁ szerkesztő, Bratislava

Sok fiatal óvónő pályakezdésének első napjaiban izgalommal, kissé tanácstalanul teszi fel magában a kérdést: „Meg tudom majd nyerni a gyerekeket? Vajon szeretni fognak-e? Mit kezdjek velük? stb. Lélekben már foglalkoznak kis védenceikkel, elképzelik, hogy nevelik őket, hogy ne kövessenek el olyan hibákat, amelyeket később csak nehezen lehet kiküszöbölni. Egyesek szakcikkek olvasásába kezdenek, ahol választ keresnek a sok-sok kérdésre, mások megint az idősebb, tapasztalható óvónők tanácsát, véleményét kérik ki.

Ezt a törekvést mindenképpen helyeselni kell, mert világosan bizonyítja, hogy ezek a fiatal óvónők valóban felelősségük teljes tudatában kezdenek munkájukhoz. Rövidesen aztán rájönnek, hogy csakis rendszeres, következetes munkával érhetnek el jó eredményeket.

Elsősorban meg kell találniuk a módját, hogyan lehet meghitt, szervezett közösséget kialakítani a kicsinyek között. Mint ismeretes, az óvodába különféle családokból jönnek a gyerekek, mindegyikük már bizonyos egyéni tulajdonságokkal. Ezt különösen az első napokban tapasztalni.

Egyes .gyerekek összevesznek a játékokon, nem tudnak megférni társaikkal, sőt némelyikük egyáltalán nem tud játszani. Hogy az óvónő jó közösséget alakítson ki, az állandó figyelmet követel tőle, valamint hogy bizonyos belső kapcsolatot alakítson ki a gyerekekkel. Ismeretes, hogy a gyerekekre a legerősebben a vonzó példa hat. Amilyen az óvónő kapcsolata a gyerekekhez, olyanná válik majd az ő kölcsönös viszonyuk.

Szükséges, hogy az óvónő tökéletesen megismerjen minden egyes gyereket. Meg kell tanítania őket játszani és egymással meg kell őket ba- rátkoztatnia. Tudjuk, hogy a gyermek egyénisége a közeli környezetével, a gyerekekkel és felnőttekkel való kölcsönös kapcsolatok sokrétűségén alapszik. Az óvodában a gyermek tulajdonképp alkalmazkodni kénytelen a követelményekhez, amelyeket az óvónő az egész közösség számára kiszab, gyakran saját egyéni kívánságát is alá kell rendelnie a közösség érdekeinek, részt kell vennie társaival a különféle játékokban, foglalkozásokon stb. A gyereket lassanként érdekelni kezdi az óvoda élete, esetleg pajtást is talál, megszereti kis társait és naponként alig várja, hogy velük újra találkozzon.

Egyes gyerekek, különösen azok, akik közvetlenül az otthonból kerülnek az óvodába, csak hosszabb idő múltán szokják meg a gyermekközösséget. Eleinte húzódoznak a többiektől, szívesebben játszanak egyedül, sőt képesek hosszabb ideig is tétlenül ülni egy helyben. Ilyen esetben fontos, hogy az óvónő megtalálja a módját, hogyan foglalkozzon a gyerekkel, hogyan nyerje meg a közösség számára. Bevált módszer, hogy az ilyen gyerekkel maga az óvónő külön kezd foglalkozni, játszani, aztán fokozatosan összehozza a többiekkel, először a különösen barátkozó természetű gyerekekkel. Pedagógiai szempontból helytelen, ha az óvónő зо