Szocialista Nevelés, 1967. szeptember-1968. augusztus (13. évfolyam, 1-12. szám)
1967-09-01 / 1. szám - Somogyi István: A matematikatanítás gondjai
keresés útján eredményhez jussunk. Az első feltétel a tanítói hivatás iránti vonzalom, a második — a képességeinek megfelelő szak. Ha ez a két előfeltétel a pályaválasztás idején megvolt, és később főiskolai tanulmányai alatt beigazolódott az, hogy a tanítói hivatást és szaktárgyát képességeinek megfelelően választotta meg, akkor jó matematikussá válhat. Äm, az sem szégyen, ha valaki tanulmányai folyamán jön rá arra, hogy nem lesz képes a választott hivatást betölteni, és még időben más pályára lép. Szerintem két eset van: vagy megszerette a tanulmányai alatt választott tárgyat — esetünkben a matematikát —, és azt elsajátítani képes volt, vagy nem. Ennek az utóbbi feltételnek megállapítása a képesítést elbíráló vizsgáztató bizottságnak a feladata. Természetesen a képesítés elnyerésén túl a gyakorlatban elért eredményé lesz az utolsó szó. Nem szabad lebecsülni az 1—5. osztályok matematikai tananyagát sem, mert a tanulók itt tanulják meg a mennyiség fogalmát, annak nagyságát és az azt mutató számfogalmakat, a számok beszédjét, értelmét és viszonyát. Nem elemzem itt most azt a fontos feladatot, melyet a matematika tanítása által el kell érnünk a középiskola bármely fokán. Egy azonban bizonyos, hogy a tanulók akkor szeretik meg a matematikát, ha a számok különböző fajai, azok kapcsolatai, azok felismerése mind-mind mond nekik valamit. Meg kell tanulniuk a matematika nyelvén beszélni. Magam minden matematikai szabály levezetésénél lefolytatom az oda tartozó beszélgetést, és amikor megkapjuk az ún. képletet, ez az illető számművelet vagy számműveleti sorozat beszélő formája, amit a tanuló már megért, és meg is szólaltatom a tanulókat a matematika nyelvén. A matematikával baráti viszonyt kell kiépíteni, lépésről lépésre, a tanulók képességeihez és a tárgy alkalmi súlyához igazodva, nem nagyzolva, mert ilyen tanítást is láttam, de ez nem is vezet eredményre. A tananyag egységeinél meg kell állni, a megértést ellenőrizni, de nem az elégtelen osztályzattal fenyegetve, hanem türelemmel, szeretettel. Mindezek nélkül nem értik meg a tanulók a matematikát, kedvüket vesztik és az eredménytelenség ellenszenvessé teszi a tárgyat. Kétségtelen, hogy a matematika absztrakt tudomány, nem tapasztalati tényekre támaszkodik, jóllehet módszerében a külső, azaz tárgyi szemléltetés — különösen a geometriában — lehetséges, ám fő eszköze mégis a belső szemléltetés, mely a gondolkodásra támaszkodik. A tanítónak és a tanulónak egyaránt nehéz utat kell bejárnia a matematikatanítás, illetőleg a a tanulónak a matematika tanulása terén; ha ezt az utat a tanító a tanulókkal lépésről lépésre fokozatosan teszi meg, akkor a cél elérhető. Már Eukli- desz megmondta Ptolomaiosz görög királynak, aki nála akart matematikát tanulni és arra kérte a tudós görögöt, hogy könnyebb utat válasszon, mert — úgymond — „királyi út nem vezet a matematikához“. Mindezek ellenére a matematikatanítás sikerében bízni soha meg nem szűntem és meg nem szű- nök. Az eredmény csak ott marad el, ahol a tanítónak nincs módszeres érzéke vagy türelme keresni azt a bizonyos utat, melyet meg kell találni, hogy tanítványait legalább a kívánt mértékben elvezesse a matematika kitűzött céljához. Mi tehát a tennivaló? A szokásos mintatanítások megrendezése csak egyik módja az útkeresésnek, mert előre megrendezett körülmények között történik, nincs átfogóan irányító ereje, részhatások csak ugyanazon esetekben használhatók és használhatnak, a fiatal kollégáknak mégis hasznosak. A matematikatanítás eredményes módszerének megtalálása végeredményben a szaktanár kezében van, mert a módszer osztályonként nemcsak a tananyag, hanem a tanulók szellemi összetétele, sőt a tanulók egyéni képességei szerint változik, ezt megtalálni csak az a pedagógus tudja, aki tudósa szakmájának és művésze a pedagógiának. Az ilyen pedagógus örömöt és megelégedést talál munkája eredményében, mert a jó pedagógus számára ez a legszebb jutalom. 22