Szocialista Nevelés, 1966. szeptember-1967. augusztus (12. évfolyam, 1-12. szám)
1966-11-01 / 3. szám - Deme László: Nyelvi nevelés és beszédkultúra III. / Nyelvművelés
hallásukkal [azaz szubjektív hangérzetükkel) korrigálják is; tehát hibáik jó részét beszédműködésük során nem veszik, nem is vehetik észre. [Legkisebb fiamról emlékszem: egy időben a biztos szót kb. így ejtette: cittos. Mikor valamire vonatkoztatva megkérdeztem tőle: ,,Ez cittos?“, nagy felháborodással igazított ki: „Az nem cittos, hanem cit-tos!“. Nyilvánvaló, hogy „hangszándéka“ szerint is, szubjektív hangérzete, azaz „belső hallása“ szerint is biztos alakot „mondott“, legalább az utóbbi, nyomatékos esetben.) — Ha már most a beszélő saját hangját teljesen „kívülről“, azaz magnetofonról hallja, akkor már puszta fülére van utalva, s éppúgy észreveheti a saját — immár elidegenített — beszédében a képzési és hangzási hibát, mint a másokéban. [S mint kisfiam az enyémben, amikor azt mondtam vissza neki, amit „objektíve“ mondott, nem azt, amit „szubjektíve“.) A többi már az említett akarat és makacsság kérdése. Ha belső hallásunkat át tudjuk alakítani és meg tudjuk erősíteni, akkor egyben elbizonytalanodik ezzel a beszédünket kísérő hangérzet. S ez már jó út ahhoz, hogy szervileg meg tudjuk keresni, majd kellő gyakorlással be tudjuk idegezni a helyes hangérzet létrehozását eredményező hangképző mozgásokat. 2. A helyes köznyelvi kiejtésnek következő problémaköre a hangkapcsolásoké. Tudjuk: az egymás mellé kerülő hangok, főleg a mássalhangzók, a folyamatos beszéd során igen gyakran alkalmazkodnak egymáshoz, illetőleg módosítják egymást; s korántsem mindegy, hogy hogyan hajtjuk végre a mássalhangzó-találkozásokkor fellépő módosulási törvényeket. [Ezeket nagyjából úgy ismertetem itt, amint „A Kazinczy-érmek, és a helyes magyar kiejtés kérdései“ című írásomban a magyarországi iskolák számára; de egy-két helyi vonatkozású kiegészítéssel.) E módosulási törvények — amint a hangtan meg a helyesírás tanítása során is tárgyaljuk őket — a következők: a részleges hasonulás, a teljes hasonulás, az összeolvadás, a megrövidülés, a hangkiesés. Nagy részük elfér az igényesebb köznyelvi kiejtésen belül is, de nem mindegyikük egyformán kötelező érvényű, és különbözik stílusértékük is. Van köztük olyan, amelynek elmulasztása jellegzetes modorosság (úgynevezett betűejtés); van, amelyik ma mindkét lehetséges változatában helyesnek tekintendő; de akad olyan is, amelyiknek érvényesülése a mai köznyelvi kiejtésben már pongyolaságszámba megy. — Csoportonként véve őket, a következő szempontok lehetnek irányadók: a) A részleges hasonulás törvénye abszolút érvényű, tehát alkalmazása kötelező, elmulasztása modoros. Ide tartozik a zöngésség szerinti részleges hasonulás (pl. írva: vághat, dobhat, megszán, kútba, vésd; ejtve: vákhat, dophat, mekszán, kúdba, vézsd); s ugyanígy a képzéshely szerinti hasonulás (pl. írva: azonban, honvéd, rongy; ejtve: azomban, homvéd, ronygy). Ezek korlátlan érvényű módosulások: toldalékos alakok, összetett szavak, sőt szótalálkozások határán egyaránt bekövetkeznek; s legföljebb csak akkor maradhatnak el, ha a két szomszédos szó közt szünet és erős hangsúlyváltás van (pl. néty kacsa; de: négy ’ liba, négy ' kacsa). Mint szolvákiai magyar sajátságot, meg kell említenünk: a szlovák nyelv hatására (melyben a h zöngés, sőt zöngésítő hang) megesik, hogy egyesek magyar beszédében a h zöngétlenítő hatása elmarad; s így a helyes vákhat, dophat helyett vághat, dobhat stb. hangzik. Ez írásban persze helyes forma, de kiejtésben nem az. b) A teljes hasonulások közül természetesen abszolút érvényű és kötelező az a két típus, amelyet helyesírásunk is jelöl: mind a házzal, késsel, vakká, mind pedig a vésse, bocsássa típus. (Persze ezeknek elemeik szerinti, azaz házval, illetőleg vésje alakú kiejtése annyira nyelvjárásos, hogy a köznyelvi kiejtést aligha fenyegeti komolyan.) — A helyesírásunkban nem jelölt teljes hasonulások közül abszolút kötelezőnek csak a jésített hangok j-s kapcsolatainak hasonulása mondható pl. írásban: anyja, atyja, hagyja; ejtésben: annya, attya, haggya), ennek elmulasztása modorosság, betűejtés. De ez is csak 87
