Szocialista Nevelés, 1966. szeptember-1967. augusztus (12. évfolyam, 1-12. szám)
1966-10-01 / 2. szám - Koczka Péter: A színházról
lődést gátló osztályokkal folytatott harc eredményezte. A dráma a valóságnak ezeket az ellentéteit ábrázolja. A dráma (a többi művészetekkel együtt ] tehát olyan történeteket ábrázol, amelyek társadalmi ellentéteken alapulnák. Gondoljunk például Shakespeare Hamletjére, az újnak, az erkölcsösnek — Hamletnek és Horátiónak harcára a trónbitorló királlyal, Claudiusszal és Polóniusszal, a király miniszterével, az udvaroncokkal, tehát a régivel, az erkölcstelennel. Az ilyen ellentétek ábrázolása nemcsak a dráma, a színház sajátossága. A színháznak azonban az ellentétek ábrázolásában külön szerepe is van. A dráma a valóság ábrázolását ugyanis az emberek közötti hatalmas ellentétben, konfliktusban sűríti. Csak azokat az erkölcsi, lélektani mozzanatokat ábrázolja, amelyekből ez az ellentét előáll és amelyeket kivált. Minden alak, minden lelki vonás, minden mozzanat ennek a fő ellentétnek a kibontakozását, ábrázolását és megoldását szolgálja. Amikor a színházban ülünk, a jó dráma valami különös feszültséget vált ki. Ez a sűrítésnek, az ellentétek kibontásának, megoldásának a feszültsége. A nézőnek a darab mondanivalóján, a színészek játékán kívül még azt is meg kell figyelnie, sikerült-e a drámának benne kiváltania ezt a feszültséget, az ellentétek ilyen magas hőfokú ábrázolását? A színház összetett, kollektív művészet. A színdarab létrehozásában a művészek egész sora vesz részt. Amikor mi, a nézők az alkotást szemléljük, egységes elgondolású, menetű előadást látunk. Egy valaki fogta össze — mondhatnánk hangszerelte az egész alkotást — ez a rendező. Mindenekelőtt értelmezi az eljátszandó darabot, elképzeli az egyes alakok jellemét, a jellemek fejlődését és a mondanivaló ábrázolásához szánt formát. A rendező képzeletében kialakulnak az egymást követő képek, a játék stílusa, a szerephez kiválasztható legalkalmasabb színészek. A darab színrehozását nagy munka előzi meg. A próbákon a rendező látja el utasításokkal a színészeket is, a rendező hangolja egybe, teszi egységessé a különböző színészi játékstílust. Rossz a rendező tevékenysége — mondják —, ha az alkotáson „látszik“, hogy rendezve van, azaz a dráma formája mesterkéltnek, csináltnak tűnik. Az együttes egységes szellemű munkája a rendezőt dicséri. Akkor jó a rendezés, ha a drámában „minden a helyén van“. Az irodalmi nevelés tanítójának meg kell találnia az alkalmat, hogy tanulóival évente legalább egyszer megnézzen egy színielőadást. Ha a tanuló elhiszi, hogy Nyilas Misit, vagy a „Háború és béke“ Natasáját látta, akkor jó az előadás. Am nemcsak el kell hinnie, de benne kell élnie a látott figurának. Hogy lehet az, hogy a színész egyik este Tartuffe, másik nap Julius Cézár és legközelebb esetleg a „Revizor“ polgármestere? Hogy lehet az, hogy a színész a szerep szerint estéről estére meghal, tragikusan szerelmes vagy gonosz? Miért képes a színész ennyi jellem, ennyi magas fokú érzelem megformálására? A színész mindenekelőtt jól ismeri az író által megrajzolt figurát, típust. Ennek ismeretében kialakítja a saját elképzelését az alakról, akit életre kell keltenie. A jó színész ismeri a valóságot, a valóság legjellegzetesebb típusait, megfigyeli őket és róluk mintáz. Itt kapcsolódik egybe az író, a rendező és a színész munkája. A jó színész miután megértette, kialakította szerepét, nemcsak a szöveget, a hangsúlyt, hanem minden mozdulatot megtanul. Amikor az előadást látjuk, a színész nemcsak a pillanat ihletében, átélésében játszik. A színész átéli játékát, de közben figyeli önmagát. Hiszen, ha a színész magát csak a pillanat ihletére bízná, mindennap másképp játszaná szerepét. A nagy színész játékában kettőség uralkodik — a tudatos ábrázolás és a pillanat átélése. A színésznek hangját, mozdulatait, be kell állítania és ezt csak hosszú munkával érheti el. Azok a színészek, akik a színészetet csak mint mesterséget (és nem mint művészetet) sajátították el, magukat a mű elé, az ábrázolt alak elé helyezik, olyan hangot ütnek meg, hogy a jószemű néző azonnal észreveszi a mesterkélt, hamis alakítást. Ha a színész csak ÖO
