Szocialista Nevelés, 1966. szeptember-1967. augusztus (12. évfolyam, 1-12. szám)
1967-07-01 / 11-12. szám - Mózsi Ferenc: Tudományos műszaki forradalom, műveltségi szint és nemzetiségi kérdés
Dél-Szlovákiában. Sajnos, tanulóink ezekkel a nemzetiségi iskolapolitikánk nyújtotta előnyökkel nem élnek eléggé, pedagógusaink e meglevő lehetőségekkel nem gazdálkodnak kellő rentabilitással. Az általános kö-' zépiskolák pedagógusai például mind ez ideig nem tudtak tanulóik körében az országos aránynak megfelelő művelődési igényt, továbbtanulási kedvet teremteni. Sok magyar tannyelvű mezőgazdasági szak-középiskola pedig nem teljesíti beiskolázási tervét. Ha ezt a problémát a szocialista pedagógia egyik alaptétele szemszögéből, hogy „az igazi műveltség egy^ ben művelődési igény is“ vizsgáljuk, úgy az (minden más ok mellett) „megbízhatóan“ vezet minket iskoláink munkájának — az országosnál alacsonyabb hatékonysági fokához is. Itt már nem segít az egyes pedagógusok oly sokszor hangoztatott egyedi esetekre (a mi iskolánk országos hírű orvost, mérnököt nevelt stb.) hivatkozó apologetizálása, hanem csakis az országos számarányokat produkáló eredmények segíthetnek. Pártunk helyes nemzetiségi politikája alapján épülő magyar tannyelvű iskolahálózatunk előnyeit és továbbtanulási lehetőségeit ésszerűen és a lehető leggazdaságosabban felhasználni mindnyájunk elsőrendű feladata. Persze „megoldani“ vagy adminisztratív úton „bebiztosítani“ ezt a feladatot nem lehet. Az alapos tudású, tehetséges tanulók közép- és főiskolai beiskolázásának bonyolult problémáját nagyrészt és elsősorban csak a csehszlovákiai magyar pedagógusok oldhatják meg azzal, hogy hiánytalanul teljesítik a tantervi követelményeket, azzal, hogy tanulóikban felkeltik a többettudás igényét, hogy megalapozzák bennük a tettekre ösztönző, az akadályokat leküzdeni tudó csehszlovák szocialista hazafi- ságot. Mindez nyilván azt is megköveteli, hogy a pedagógiai propaganda, a csehszlovákiai magyar dolgozók körében végzett népművelési tevékenység keretén belül elültessük a többettudás iránti tiszteletet, tudásvágyat, és ezt közvéleménnyé tudjuk érlelni. Az ilyen közvélemény kialakítását pedig csakis fokozott tevékenységgel, többletmunkával teremthetjük meg. A munka dandárját elsősorban nyilván a pedagógusoknak kell elvégezniük. Itt a fent említett elvi kérdések gyakorlati tényekkel való bizonyítására gondolunk. S ez nem lehet más, mint minden magyar tannyelvű iskola oktató-nevelő munkája színvonalának az emelése. Az 1967/68-as iskolai évben ismét bővül a magyar tannyelvű középiskolák hálózata, osztályainak száma. 1969-ben pedig — az érdeklődésnek megfelelően — a középiskolák hálózata Dél Szlovákiában eléri az országos szintet. Számításaink szerint, nemzetiségre való tekintet nélkül 90, az az alapiskola 9. oszályát végzett tanuló közül minimum 36-an tanulnak majd Szlovákiában érettségit nyújtó II. ciklusú magyar tannyelvű iskolában, s ugyanez lesz az össz-szlovákiai arány is. Reméljük, mindez pozitiven kihat a csehszlovákiai magyar tannyelvű iskolák további fejlődésére. Persze hátra va még ennek az örvendetes ténynek a pedagógiai propagandába való beépítése, népművelési tevékenységünkben való érvényesítése. Ezért továbbra is fontos, hogy harcoljunk a szülők „gyors megtérülés elvéből eredő“ nézetei ellen. Helytelen ugyanis — és pillanatnyilag ez az iskolafejlesztés meg a csehszlovákiai magyar dolgozók műveltségi szintje emelésének egyik legádázabb kerékkötője — hogy némely szülő 15 éves gyermekét nem akarja tovább iskoláztatni 324
