Szocialista Nevelés, 1966. szeptember-1967. augusztus (12. évfolyam, 1-12. szám)

1966-09-01 / 1. szám - Deme László: Nyelvi nevelés és beszédkultúra / Nyelvművelés

a középiskolákéban pedig mint a nyelvhelyesség és a stilisztika oktatásának alapja központi helyet foglal el a sokoldalú nyelvi elemzés. Ez valódi funkcióját akkor tölti be jól, ha nem cél, hanem eszköz: út a vizsgált műben, illetőleg az adott mondatban kifejeződő gondolat megértéséhez, s ezen keresztül általánosabban: a gondolatközlő eszközök és formák értékének és természetének megismeréséhez.

A sokoldalú elemzés során tulajdonképpen már az egyes nyelvi stúdiumok szétválaszthatatlan egységet alkotnak:

a nyelvtan megmutatja, hogy melyik nyelvi eszköznek mi az értéke a nyelvi rendszerben általában;

a stilisztika kielemzi, hogy a választott nyelvi eszközöknek mi a funkciójuk az adott beszédműben sajátosan („beszédmű“ persze az írásmű is!);

a nyelvhelyessség megvizsgálja, hogy a felhasznált nyelvi eszközök és formák szokásos alakjukban és értékükben fordulnak-e elő, akár mint a nyelvi rendszer elemei, akár mint az adott beszédmű alkotórészei.

A sokoldalú elemzés azért sokoldalú, mert mindezeket számításba veszi. De korántsem öncélúan, hanem nevelési szándékkal; hogy tudniillik az elemzések folyamatának eredményeképpen:

megismerjük a nyelvi eszközök értékét;

felismerjük használatuk lehetőségeit és korlátáit;

megszokjuk helyes alakjukat;

s mindezzel beidegezzük és aktivizáljuk a helyes használatukra való készséget.

így a sokoldalú elemzés végső eredményében hathatósan támogatja a helyes fogalmazásra, a világos gondolatközlésre való képesség fejlődését; azaz: a szövegek helyes szétbontására szoktatás tényezőjévé válhat a helyes megalkotásukra nevelésnek is.

De talán célszerű lesz, ha további elméleti fejtegetések helyett mindezt egy gyakorlati példán vizsgáljuk végig.

1. Vegyük a következő szöveget:

A dolog úgy történt, hogy a Verbőczi zászlóaljat, melyet már napok óta kegyetlenül vert az ellenséges gránáttüz, 1919. május 1-én leváltottuk, és helyébe három, volt pesti rendőrökből összeállított zászlóaljat vezényeltünk a hídfőállásba. De bizony a híres, soviniszta rendőrök, akik a fegyvertelen munkások veréskor mindig olyan „hősiesen“ viselkedtek, még órákig sem tudták védelmezni azt az igen fontos szakaszt, amely ebben az időben egyetlen bázisunk volt a Tisza túlsó partján. Az én dolgom lett volna, hogy ezeket a megszaladt rendőröket — akik az állomáson éppen vonatot akartak rekvirálni — maradásra kény szentsem, és valahogy csatasorba állítsam. Az állomásfőnök szobájában próbáltam rábeszélni a „rendőr elvtársakat“, hogy tartsanak ki még egy kicsit, hiszen nem hajt olyan nagyon a tatár. De bizony nemigen hallgattak rám, sőt hazafias felbuzdulásukban annyira mentek, hogy már-már földre tepertek, mikor a poroszlói állomásra Füzesabony felől befutott Nagy Jóska vonatja.“ (Karikás Frigyes „Nagy Jóska“ című elbeszélésének egyik részlete; abban a változatában, ahogyan a Szemere—Szende-féle „Magyar nyelvtan gimnáziumok számára“ c. tankönyv közölte, a 6. kiadás 227. lapján.)

2. Elsőnek vizsgáljuk meg a szöveg műfaját. (Megjegyzem: a műfaji vizsgálatot már egy-két mondatnyi hosszúságú szövegen is érdemes elvégezni, hacsak nem erőszakolt. Ez stilisztikai szempont, de az nem zavaró, hiszen az elemzés komplex.)

Indulhatunk akár kiküszöbölő módszerrel: Értekező próza? Nem az. — Hivatalos közlemény? Az sem. — Szépirodalmi szöveg? Föltétlenül az. — S azon belül: Leíró jellegű? Nem. — Elbeszélő? Igen. (Ezzel gyakoroljuk a műfajtant nomenklatúrában is, aktív felismerésben is.)

Mi bizonyítja megállapításunkat? Például, hogy egyes szám első személyben

21