Szocialista Nevelés, 1965. szeptember-1966. augusztus (11. évfolyam, 1-12. szám)

1966-07-01 / 11-12. szám - Válaszolunk levelezőinknek

biztosító általános középiskolák, hanem a jobbik esetben is, ha tovább tanítatják a gyereket, a szak- középiskolák iránt fokozódik az érdeklődés. Ugyanakkor azonban Dél- Szlovákia domináló mezőgazdasági jellegéből törvényszerűen következik az ipari jellegű szak- középiskolák relatíve alacsonyabb száma. Ez az ellentmondás több vetület- ben hat a nevelésre:

— növeli azt a feszültséget, amely a pályaválasztásnál az egyéni érdek és a társadalmi szükség közt ma még általánosan ugyan, de így a kívánatosnál jóval nagyobb mértékben van meg, hiszen sok szülői ház képviseli, esetenként felnagyítja és így néha akarva, néha akaratlanul torzítja ezt az ellentmondást:

— az ifjúság is észleli ezeket a jelenségeket, amelyek az ő tudatában csak többé- kevésbé adekvátan, de inkább hiányosan, torzan, leegyszerűsítve jelentkeznek és negatíve hatnak tanulására, szorgalmára:

— hatnak azonban a pedagógusok közérzetére, munkaerkölcsére és hivatástudatára is.

Egy-egy ilyen átmeneti jellegű feszültség táptalaja lehet a mi körülményeink között

a nacionalizmusnak, hiszen ebben az esetben nemcsak „tudati maiadványról“ van szó. Hozzáértéssel vizsgálni ezt a kérdést, tudatosítani, hogy nem lehet a még meglévő társadalmi ellentéteket, a múlt káros történelmi örökségét megoldani, illetve eltüntetni csupán pedagógiai eszközökkel, hanem ezeket politikai, gazdasági eszközökkel kell felszámolni, s mindez huzamosabb időt vesz igénybe — fontos feladatunk. Ellenkező esetben ugyanis életünk teljességéből kiszakított nadrágszíjnyi területre korlátoznánk csak figyelmünket. Márpedig éppen ezen a téren kell a komplex látásmód, a szociológiai összefüggésekben látott és a demográfia tükrében vizsgált statisztika. A népművelésnek (specifikumként pl. a pedagógiai propaganda terén) — a gazdasági eszközök dominációjával — éppen itt kell segítenie, mert meggyorsul a feflődés ott, ahol az emberek felismerik annak objektív tendenciáit és szubjéktíve is mindent elkövetnek a tendenciák minél teljesebb érvényesülése érdekében. S ezeket a tendenciákat viszont nem egy kis terület, de még csak nem is egy-egy országrész, hanem az egész szocialista tábor országaiban szinte egyforma intenzivitással jelentkező probléma, a tudományos-technikai forradalom határozza meg. Ezért kell harcolni a gyors megtérülés elvéből kiinduló korai pályaválasztás ellen s maximálisan törekednünk kell — a differenciált középiskola teljes létjogosultságának elismerése mellett —, hogy a beiskolázás a tanulók tényleges hajlamainak és képességeinek megfelelően történjen, természetesen főiskolai szinten is. A pályaválasztási tanácsadás és ennek érdekében kifejtett felvilágosítói tevékenység ne csak a szocialista humanizmusból következzék, hanem abból a tényből is, hogy a képességek minél teljesebb kibontakozása során létrejövő optimális teljesítmény — melynek feltétele a sikeres pályaválasztás — az új irányítási rendszer alapja, tehát alapvető társadalmi érdek. Hogyan tudatosítani, népművelési tevékenységünkbe beépíteni az ehhez hasonló problémákat a mi körülményeink között a lehető legjobban? Mennyiben tudjuk a társadalmi tudatot úgy befolyásolni, hogy Dél- Szlovákiában is hasonló arányban tanuljanak a gyermekek, mint az országos átlag? Vajon tudjuk-e olyan nagyimértékben fokozni egyrészt a pedagógiai propagandát, hogy a szülők megteremtsék gyermekeik számára a tanulás feltételeit, másrészt tudjuk-e a tanulók szüleinek ilyen gazdasági és kulturális szintje mellett annyira fokozni az oktatás hatékonyságát, hogy egy-egy korosztályból kb. 85—87 % végezze el az alapiskola kilencedik osztályát (a jelenlegi szlovákiai átlag 83 %, a magyar tannyelvű iskolákban 81 %), 35—40 % érettségit szerezzen a középiskolákban és ebből 10—15 % pedig sikerrel végezze el a főiskolát, az egyetemet. A jelenlegi lemorzsolódások és bukások nagy száma arra figyelmeztet, hogy a közép- és felsőoktatás csak olyan ütemben és mértékben bővíthető a jövőben, amilyen mértékben az alap- és a középiskolát végzettek továbbtanulására való képességét és készségét — a társadalmi és gazdasági körülmények fejlődése alapján — a pedagógiai munka javításával tanítóink növelni tudják.

Persze a kérdés rendkívül bonyolult — annak pedagógiai vonatkozásai sem teljesen megoldottak, de még több a megoldatlan kérdés a pedagógiai népművelés terén általában országos viszonylatban is, és ehhez még hozzájárulnak a nemzetiségi csoport speciális problémái. Ennek érdekében fel kell mérni, hogy milyen hatással bír a családi környezet a gyermekre, melyek a családi mikrokörnyezet legfőbb pedagógiai hatású tényezői, mi e hatótényezők gazdasági, társadalmi és nemzetiségi háttere? Mennyiben függ ma a gyermek tehetségének kibontakozása a családi körülményektől és vajon e körülmények között van-e számottevő eltérés? Mi a helyzet és mi a népművelés tennivalója e téren? Ezekre a kérdésekre a választ nem lehet általános elméleti eszmefut-