Szocialista Nevelés, 1965. szeptember-1966. augusztus (11. évfolyam, 1-12. szám)
1966-03-01 / 7. szám - Fazekas Imre: A tanulók aktivizálása a matematikatanításban
FAZEKAS IMRE tanító, Kéménd A A tanulók aktivizálása a matematikatanításban A matematikatanításban egyre inkább tapasztalható az a törekvés, hogy a tanulók alkalmazásra érett ismeretekkel rendelkezzenek. Ennek érdekében megértésen alapuló ismereteket, feladatmegoldásban való jártasságot követelünk tőlük, és nem utolsósorban gondolkozásra késztetjük őket. Ez mindannyiunk előtt ismert, hiszen a mindennapi élet követelményeit figyelemmel kísérjük, csak az út más és más, amelyet járunk, hogy az ismert célt elérjük vagy legalábbis megközelítsük. Éppen ezt szeretném egynéhány sorban ismertetni, hogy iskolánk négytagú módszertani (matematika) csoportja hogyan dolgozik, miképpen próbálja a tanulók aktivitását fokozni, önálló munkára nevelni a matematikatanítás keretén belül. Mielőtt a kérdés problémájáról beszélnénk, tisztázzuk az aktivitás fogalmát. A tanuló aktivitása, a tanuló szellemi erőinek kifejtése. A merő passzivitással szemben tehát a pedagógus gondolatainak puszta befogadása is aktivitás már. Mi azonban tanulóinktól nem azt a minimális aktivitást kívánjuk, hanem maximális aktivitásukat, vagyis azt, hogy szigorúbb fegyelmező eszköz vagy rábeszélés nélkül a tanulók cselekedjenek és belássák azt, hogy mindaz, amit tanulnak, nemcsak tartalmi szempontból válik hasznukra, hanem jövőjüket tekintve talán még fontosabb az a módszer, ahogyan ismereteiket elsajátítják. Pl. a tanulót meg kell győznünk arról, hogy munkáját de facto elvégezte akkor is, ha a házi feladatot lemásolja társának füzetéből, a gondolatmenetet követve és megértve, mégis szellemi gyarapodásának szempontjából ez a munka semmit sem vagy csak keveset ér még akkor is, ha reprodukálni tudná a megoldást. Viszont a feladatnak önálló megoldása, vagy legalább ennek komoly akarattal való megkísérlése még akkor is több szellemi gyarapodással és eredménnyel jár, ha a feladat megoldása csak részben sikerül. Ha aktivitásra akarunk nevelni, cselekedtetni kell a tanulókat. Itt találkozik az aktivitás az önálló mukára való neveléssel. Erről szeretnénk röviden szólni. Kezdjük a tanulók házi feladatának ellenőrzésével. Itt ne legyen a fő cél annak megállapítása, hogy mi az eredmény, hanem milyen úton oldotta meg a tanuló, milyen műveletet vagy műveleteket kellett közben elvégeznie. így meglátjuk azt is, hogy mennyire sajátította el a kérdé ses anyagot, a régebbi anyagot mennyire tartotta meg, és hogyan sikerült a tanultak gyakorlati alkalmazása. Vajon önállóan dolgoztak-e és ki milyen egyéni gondolattal közelítette meg a problémát. Csak röviden sorolom fel, hogy a házi feladat jó ellenőrzése közben milyen módszertani problémák merülnek fel és oldhatók meg: 1. a matematikai feladatok megoldásának módszere, 208
