Szocialista Nevelés, 1965. szeptember-1966. augusztus (11. évfolyam, 1-12. szám)

1966-03-01 / 7. szám - Kerékgyártó Imre: Irodalom és iskola

belehaltak rnár?! Megértetés az esetek többségében nem képzelhető el a költői egyéniség bemutatása nélkül. A valóság ábrázolása a költészetben elsősorban költői reagálást jelent a valóság tényeire. Éppen ezért ezeket a tényeket is meg kell idéznünk. Nem iskolás életrajzra van szükség, a sorshelyzet bemutatására vagy a pályakép felvázolására. Csak így érthetjük meg, hogy Csokonai a jakobinusok bukását sirató, a Reményhez írt ódáját később a Lilla ciklus verskoporsójává emeli kötetébe, vagy hogy Petőfi a válság idején megírja az Örült című pesszimista művét. Tények és művek szembesítésére nevelési szempontból is szükségünk van. A fiatal életkérdéseire keres feleletet irodalomban, felnőttek életpéldájában egyaránt. Egy Balassi, Zrínyi, Kölcsey életreagálás döntő szerepet játszhat egyéni életének kialakításában is. Ilyen szempontból van nagy jelentősége az irodalmi művek élethelyzetének és a jellemek elemzésének is. Minden erőszakolt aktualizálás nélkül képessé kell tennünk a tanulókat arra, hogy a műveket önmagukra vonatkoztassák. Az egyszerű olvasóélmény (szép, tetszett, nem tetszett) ezen a ponton válik esztétikai élménnyé. Különböző életkorokban ez másképp és másképp jelentkezik. Kezdetben a szimpatikus hőssel való teljes azonosulás formáját ölti: a gyerekek Teli Vilmosnak, Robin Hood- nak képzelik és játsszák magukat. Később probléma-azonosulássá válik. Hans Gastorp gondjai az én gondjaim is, problémái az én problémáim is még akkor is, ha nem azonos módon oldjuk meg őket. Ez viszont azt követeli, hogy magasabb szinten (12—14 éves kortól) nagy szerepet kell biztosítani a problémafeltárásnak. Egy Maupassant novellában ne- csak a pikáns mesét, hanem az ahhoz fűződő mély társadalmi mondanivalót is vegyék észre, pl. egy könnyelmű, gyorsan elfelejtett kaland mások életét miképp juttathatja végképp vakvágányra, s ezért felelősek vagyunk, ha nem is vesszük tudomásul azt. A formai elemek elemzésének kettős rendeltetése van. Ezek közül csak az egyik, s nem is a fontosabb, hogy a művészeti kelléktárral megismerkedjenek a tanulók (műfajok, szerkezet, szóképek...). Ennél sokkal lényegesebb, hogy a formai elemek tartalmi funkcióját tisztázzuk előttük. Hogy József Attila Anyám c. költeménye nem véletlenül bomlik le nem zárt verssorokra, a filmszerű képátütések épp a költő szabad asszociációjú víziójára irányítják figyelmünket. A munkásokban a költő a kapitalizmust egy világot za- báló szörnyként rajzolja naturalisztikus vonásokkal (egy nyál a tenger... a tőke sárga szája... hol zápfog rág). Fel kell tárni ezekben a formai elemekben a költői szemlélet elemeit. Petőfinél a világ még a történelem színpada, József Attilánál már futószalaga.

Irodalmtanításunk legproblematikusabb sajátossága az irodalomelméleti ismeretek tanítása. Nagyon sokat léptünk előre ebben, de még ma is tisztázatlanok az alapkérdések is. A legsúlyosabb probléma tanításunk fordított menete. Az irodalomelmélet tanításának súlypontját a múlt, utána rosszul értelmezett jóvátételi szándékkal az irodalomtörténet tanításának súlypontját pedig a jelen irodalmára tesszük. így természetesen csak szemléleti zavar lehet az eredmény. Helyes úton akkor járnánk, ha tanításunkban a jelenből indulnánk ki, és pl. az esztétikai alapismereteket nem a túlhaladott XIX. századi költészeten alakítanánk ki, hanem mai irodalmunk kiemelkedő alkotásain. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a múlt alkotásai oktatásunk kezdő fokán nem kaphatnak

197