Szocialista Nevelés, 1965. szeptember-1966. augusztus (11. évfolyam, 1-12. szám)
1966-03-01 / 7. szám - Kerékgyártó Imre: Irodalom és iskola
Az iskolai irodalomtanítás egyik sajátossága, hogy a gazdag, már-már felmérhetetlen irodalmi anyagból válogat. Teljességre nem törekedhet, éppen ezért pedagógiai szempontok alapján egyes írókat és műveket mellőz, másokat középpontba állít. Az írók félelme először éppen erre a válogatásra vonatkozik, mert attól tartanak, a fiatal generáció előbb találkozik a róluk kialakított nézetekkel, mint műveikkel. Kétségtelen ui., hogy a tantervekben az irodalmi szempontok mellett döntően jelentkezik a nevelési is. Nem véletlen, hogy a váltakozó korok először éppen az irodalmi szemelvényanyagot vizsgálják felül, és világnézetük szerint módosítják azt. 1945-ben az új magyar tanterv az antidemokratikus, klerikális szellemi művek kiiktatását tekintette feladatának, és az új szemelvényanyagot úgy állította össze, hogy az is lehetőséget adjon a politika általános demokratikus, humanista tendenciáinak érvényesítésére. József Attila, Ady Endre költeményei mellett ekkor foglalták el méltó helyüket a haladó nyugati írók írásai az iskolai tankönyvekben, és megjelentek a szovjet irodalom képviselői, valamint a szomszéd népek irodalmának egyes alkotásai. A legjelentősebb változást az jelentette, hogy a pedagógiai szempont érvényesítése ellenére végre kizárólag irodalmi, esztétikai értékű művek kerültek a különböző életkorú tanulók kezébe, és teljesen kiszorultak onnan az irodalom-alatti nevelő versikék és olvasmányok (Pósa Lajos, Havas István és mások versikéi). A fordulat éve után a tanterv is a sematikus irodalomszemléletet tükrözte. Arra törekedett, hogy egysíkúan mutassa be irodalmunk forradalmi hagyományait, és száműzze mindazokat, akiknek működését osztálykorlátok gátolták (pl. Jókai). Élre tört a szovjet és a kortárs irodalom szerepe, a művek kiválogatásában pedig az esztétikai szempontokat elmosták a tematikus kérdések. A tankönyvek is arra törekedtek, hogy arányosan mutassák be a munkásosztály harcait, a mezőgazdaság átalakulását és a szocializmus építését. 1954 után állt csak helyre az egyensúly, amikor épp a pedagógiai szempont követelte, hogy csak esztétikailag értékes művek kapjanak helyet az iskolai anyagban, mert a művészeti értéktelenség a művek nevelőhatását is kétségessé teszi. Ez a felismerés nem jelentett visszatérést az 1945-i tantervhez, mert új vonásként jelentkezett a tanterv határozott szocialista tartalma és annak leszögezése, hogy az irodalom tanítása a dialektikus materialista világnézet kialakításának egyik fontos eszköze az iskolában. Ebből a szempontból megnyugvásra akkor kerülhet iskola és irodalom vitája, ha közösen elismerjük, hogy az irodalomtanítás anyaga csak művészileg magas színvonalat képviselő, pedagógiailag értékes alkotás lehet, amely alkalmas arra, hogy megfelelő életkorban a tanulók érdeklődését felkeltse, értelmüket foglalkoztassa, érzelemvilágukat megmozgassa. Mindez azt is jelenti, hogy az irodalmi és a pedagógiai értékelésnek találkoznia kell, de nem mindenegyes esetben esik egybe. Az irodalom tanításának az a feladata, hogy jól kiválogatott irodalmi alkotások tanításával az irodalmat megszerettesse, olvasókat neveljen számára. Ehhez elsősorban a nemzeti irodalom kiemelkedő alkotásainak és történeti folyamatának alapos ismeretére van szükség, ezek teszik képessé a fiatalokat, hogy később az egész irodalmat tanulmányozzák. Az irodalomtanítás másik sajátossága, hogy benne az irodalmi művek egy harmadik tényező, a tanár közvetítésével jutnak el az olvasóhoz. 195
