Szocialista Nevelés, 1963. szeptember-1964. augusztus (9. évfolyam, 1-12. szám)
1964-05-01 / 9. szám - Messze estem az emberektől…
helyen humorosan tolmácsolja mondanivalóját. Az ly írásáról — például — nemcsak azt mondja el, hogy mai írásgykorlatunkban milyen szabályokhoz igazodik, hanem jól megválogatott példaanyagon azt is bebi- zonytja, hogy milyen jelentésmegkü- lömböztetö szerepe is lehet az ly-naik. Az Élet és nyelvművelés című részben a nyelvművelés fontosságáról értekezik szellemes, könnyed stílusban. Stilisztikai és nyelvesztétikai mondanivalóját az Édes anyanyelviinfk és a Miért szép? című írásaiban foglalja össze. Nem feledkezik meg a pontos és kifejező olvasás igen sokszor elhanyagolt követelményeiről sem Hogyan olvassunk?), könyvét a Hasznos játék a szavakkal címen összefoglalt nyelvi fejtörőgyűjteménnyel teszi érdekesebbé ifjú olvasói számára. —sz— 1 Messze estem az emberektől... DOBOS LÁSZLÓ: „Messze estem az emberektől“ c. regényéről Ha végigtekintünk az utóbbi évek hazai és magyarországi regénytermésén, szinte feltűnő, hogy mennyire gyakorivá vált a kérdésfeltevő, oknyomozó regényforma használata. Elég, ha csak Rácz Olivér „Megtudtam, hogy élsz“ c. regényére, Fejes Endre „Rozsdatemető“-jére, Darvas József „Részeg eső“-jé- re gondolunk. Az író a bevezetőben exponál egy lezárt történelmi szakaszt, s a regény tulajdonképpen a történetek visszapergetése, oknyomozása; válasz arra, hogyan jutott el a mű hőse oda, ahova eljutott. E regényfelépítés elszaporodó alkalmazásának elsődleges oka mélységesen tartalmi vonatkozású, és az írói törekvés lényegét érinti. Ezeket az írókat mai életünk emberi viszonyai, ellentmondásai izgatják, arra törekszenek, hogy értelemmel világítsák be a (történteket, az összekuszált, mindmáig kibogozat- lan emberi viszonylatokat. Figyelmeztetnek: nem mehetünk tovább addig, a- meddig meg nem értjük, szembe nem nézünk múltunkkal, amíg le nem számolunk tévedéseikkel és mulasztásainkkal; nem szabad feladnunk a küzdel- * met, hogy azokat a viszonyokat, amelyek megteremtődtek körülöttünk, s amelyeket magunk teremtettünk meg, megértsük. Ez előfeltétele a hittel és értelemmel véghezvitt, áhított cselekvésnek. Legtöbb esetben magának az írónak önvizsgálatáról, eszmélésé- ről is szó van, melyet főképpen az bizonyít, hogy a konstrukcióba gyakran be- iktatódik az író személyes önvallomása válságról és a kiküzdött magára találásról. Nem kisebb írói igénnyel lépnek fel, mint: tisztázni, megválaszolni az emberi sorsok társadalmi összefüggéseit egy elmúlt s immár történelemmé vált szakaszban. Tévednénk, ha azt hinnénk, hogy ennek a regénytípusnak a jelentkezése pesszimista hullámot jelent. Nem. Éppen ellenkezőleg: a kiábrándultságból való kilábolást és az élet megértésének igényét jelenti. Megérteni a társa da l om t orzu 1 ások ösz- szefüggéseit, okait; a leg- ellentmodásosabb esetek teljes megértésén át vezet az út a szocialista meggyőződés további megerősödéséhez. A „Messze voltak a csillagok“ is ebbe a vonulatba tartozik. Persze, más is: hazai vonatkozásban — minket elsősorban ez érdekel — kétségtelenül minőségi előrelépést is jelent a szintézis felé. Bizonyos szempontból, így például a szerkezete, a megválaszolandó kérdések morális jellege, tehát esze- meisége alapján leginkább a „Részeg eső-vei rokonítható. Nyilván a véletlen összejátszásáról van szó — amennyiben kölcsönös hatásra gondolunk —, hiszen körülbelül egy időben kerültek az olvasóközönség elé az' Irodalmi Szemle, illetőleg a Kortárs hasábjain. Tragédiával kezdődik Dobos regénye is, a főhős fiának kezében történő gránátrobbanással. A derült égből villámcsapásként ható, gyermekét megnyomorító gránátrobbanás az emlékek tömkelegét hozza felszínre a könyv hősében, Ács Kálmán kistará- di agronómusban. Ez a szívet-lelket marcangoló eset asszociálja benne a háború borzalmait: „Tizenhat éve, hogy véget ért a háború, azt hittem, emlékeznem sem kell rá többet . .. Nem lehet elfelejteni, a háborút nem lehet elfelejteni ... A pusztítás emléke olyan, mint egy gonosz árnyék, kíséri az embert. Ott rejtőzik a lélek legmélyén, s elég egy pillanat, mindent felidéz és gyötrődni kell újra élőiről. A háború emlékei követelődzők, a fájdalommal sújtott magamfajta ember szinte tehetetlen velük szemben . . . Üjra kell élni a háborút . . .“ A szerző nem pergeti le egyszerűen az expozícióban már jehett eseménysorozatot, hanem a oknyomozást, főhőse belső drámájává teszi. Ács Kálmán vívódása, kérdésfeltevése 278
