Szocialista Nevelés, 1963. szeptember-1964. augusztus (9. évfolyam, 1-12. szám)
1963-10-01 / 2. szám - Mózsi Ferenc: A tanítókhoz
A tanítókhoz Részlet Mózsi Ferenc, központi tanfelügyelő tanévnyitó rádióbeszédéből Egy munkaszakasz kezdetén lépten-nyomon felötlik bennünk a kérdés: sikerül-e? Tanévnyitó napján is minden tanító ezzel a kérdéssel szívében lépi át osztálya küszöbét: sikerül-e ezt a reám bízott negyven gyermeket jobbá, erősebbé s testben, lélekben szebbé formálnom? Annak idején — amikor először tettem fel magamnak ezt a kérdést — azzal nyugtattam meg magam, hogy a tanítás anyagát előírják a tantervek, a tanulók rendelkezésére állnak a tankönyvek, és a tanítás módszerét a módszertan szabja meg. Ezt ismerem, tanultam, tudom. És az évek során rájöttem: ez nem elég. A sikeres tanítás nem csak a felkészültségen, a tanító tudásán, módszertani művészetén múlik, hanem hivatásának és ezen keresztül tanítványainak szeretetén is, boldog jövőjük iránti kötelességérzetén. Régi igazság, hogy aki keveset tud, keveset adhat. Ezért a pedagógusnak örökösen képeznie kell magát. A tanulás a tanító számára olyan, mint a sportoló részére a tréning, amely az ugrót, úszót formában tartja, versenyképessé teszi. A tanév elején ébred rá a pedagógus, hogy részére a tanítás foglalkozás-e vagy hivatás. Ha új tervekkel, az alkotás örömével teli indul az is kólái évbe, akkor részére a tanítás hivatás. Az ilyen tanító részére az oktató-nevelői tevékenység érdekfeszítően izgalmas élmény. Örökösen keresi a tananyagban a legérdekesebbet, tanítványai részére a legmaradandóbban felhasználhatót, és kutató szemével érzékenyen reagál: mi a nehéz, hol kell a legjobban megfogni a gyermek kezét, hol és hogyan segíteni neki. A tanítók már ismét ott állnak a dobogón kiváncsi tanítványaik vizsgaszemének kereszttüzében. Szeressék tanítványaikat, érezzenek fejlődésükért felelősséget, akár csak a szülők. Azonban ne guggoljanak le szellemi értelemben hozzájuk — mint ahogy annak a múltban itt-ott tanúi lehettünk, hiszen ez még a gyermek önérzetét is sérti. Emeljék fel lassan, óvatosan, szinte észrevétlenül segítve őket az előttük tornyosuló akadályok leküzdésében. Tanítsák meg tanulóikat szeretni anyanyelvűket, tisztelni hazánk haladó hagyományait és szocialista jelenünket állandóan jobbá és még szebbé tenni. Az 1963—64-es iskolai évre éppen ezért summásan ebben foglalhatnánk össze a legidőszerűbb feladatot: neveljenek a szocializmus diktálta igényességre. Az iskolában éppen úgy, mint önmagukban. Mert tanulóinkkal szemben is csak akkor támaszthatunk követelményeket, ha önmagunkkal szemben nagyon igényesek vagyunk. Ez minden emberi együttélés vasszabálya. Ez az önmagunkkal és tanítványainkkal szemben támasztott igényesség legyen az új tanév minden mozzanatának szinte egyedüli és leghatározottabb tanácsadója. Mert végső soron — és ezt ne feledjük — ez a jól értelmezett igényesség fémjelzi a pedagógust (s nem 37
