Szocialista Nevelés, 1963. szeptember-1964. augusztus (9. évfolyam, 1-12. szám)

1964-05-01 / 9. szám - Mácsai Gyula: Mi a siker titka?

csolódott a tantestület minden tagja, a Szülői Munkaközösség és a pionírszervezet vezetősége. A csapattanáccsal kezdtük. Beidéztem őket és megkértem, mondják el véleményüket az iskola pionírszervezetéről, milyen hibákat látnak munkájukban, mi nem tetszik nekik, mit szeretnének csinálni stb. Közben a magnetofon mikrofonja el volt rejtve és a gyerekek nyíltan, őszintén beszéltek. Utána összehívtam a rajvezetőket, majd tőlük érdeklődtem munkájuk iránt, valamint elképzeléseikről. Hogy mi történt? A rajvezetők elégedettek voltak munkájukkal. Már itt ellentmondások merültek fel. Bekapcsoltam a magnetofont, és összehasonlítottuk az eredményt. Kiderült, hogy a rajvezetők a rajgyűlést a tanítás folytatásának vélték, és úgy is cselekedtek (bár a rajvezetők nem tanítók). Láttam, hogy a rajvezetők nincsenek felkészülve az igényes munkára. A járási CSiSZ-bizottság segítségével tehát iskolázni kezdtük a rajvezetőket. Az új iskolai évben, újult erővel új iskolában kezdtük a munkát. Munkánk gyümölcse érni kezdett (megjegy.: nem máról holnapra). Szabadkezet adtunk a pioníroknak. Azt csinálhattak, ami érdekelte őket; ez megkövetelte minden pedagógus és rajvezető gondos munkáját. A gyerekek minden rajban érdeklődés szerint őrsökbe csoportosultak. Minden őrsben választottak saját soraikból őrsvezetőt, a szerintük legtehetségesebbet. Az őrsök gomba módra szaporodtak. Minden őrs külön tartotta gyűlését. Némely őrs munkájáról nem is tudtunk. Egyeseket a futball, másokat a bélyeggyűjtés, technika, vetítés, biológia stb. érdekelte. Vezetőt mindig saját maguk biztosítottak a szülők közül. Ugyanúgy tettünk a bejáró tanulókkal is, falusi kollektívákat szerveztünk. Annyira fellendült a munka, hogy a gyerekeket este hat órakor úgy kellett az iskolából „hazakergetni“. Például a biológiai kör megalakulása óta, ahol az apró háziállatok tenyésztésével foglalkoztak, helyiséghiánnyal küszködtek, de erről nem szóltak semmit, hanem megbízták az őrsvezetőt ezzel a feladattal. Egy napon pedig a városi NB-ről küldtek értesítést és hivatalos okmányt az iskola igazgatóságának, amelyben a kért helyiséget a pionírok rendelkezésére bocsátják. Ugyanis egy öreg, lakatlan épületet fedeztek fel a pionírok, melyet aztán saját maguk hoztak rendbe. Ezt tette a gyerekek kezdeményező képessége. Vagy vegyük a fényképészeti kört: nem volt helyiség. A pedellussal megállapították tudtom nélkül, hogy a kazánházban van egy kihasználatlan helyiség, ahová szeretnék az új berendezést elrendezni. Kitakarították, berendezkedtek és most kitűnően működik a fotókör. A példák sorozatát lehetne még említeni, de azt is meg kell jegyezni: a jó pionírmunka mellett megfeledkeztünk a legfontosabbról, a tanulásról. Ezért voltunk kénytelenek az őrsök munkáját korlátozni és új irányba terelni.

Megváltozott a rajgyűlések témaköre is. Nincs unatkozás, nincs tétlenség. Minden pionírnak van miről beszélnie, miről vitatkoznia, mert olyan munkát végeznek, amit szívesen csinálnak, amiért lelkesednek, mert ők szervezik a munkát.“

Eddig az igazgató szavai. Nem túlzott, sőt szerénységével kieszközölte, hogy saját magam győződjem meg a mondottakról. Nem csalódtam, sőt még többet tudtam meg, mint amennyit* az igazgató mondott. Rajvezetőkből sincs hiányuk; szülők, gyári munkások, katonák, diákok mind szívesen foglalkoznak a gyerekekkel. Megtalálták a helyes utat, a siker titkát. A pionírvezető egyetlen gondja, hogy a járáson kapott utasítás alapján dolgozzék, iskolázza a rajvezetőket, tanácsokkal szolgáljon és továbbképezze magát, mert még a rajvezető is fiatal.

Ebben az iskolában, ebben a pionír- szervezetben bizonyára volt miről beszélni a pionírszervezet megalapításának 15. évfordulóján. Valamennyi iskolán keressük a siker titkát és az említett jól működő pionírszervezetnek sok sikert és erőt kívánunk a jövőben is.

286