Szocialista Nevelés, 1962. szeptember-1963. augusztus (8. évfolyam, 1-12. szám)
1962-11-01 / 3. szám - Vitázzunk a készülő tankönyvekről
felhasználható hozzászólás érkezett a kiadó címére. Mindezek ellenére megállapíthatjuk, hogy az új tankönyvek kéziratai a tananyag progresszív és logikus elrendezésében, módszertani kidolgozásában és a közlés stílusában lényegesen jobbak, mint a régiek. Nem hallgathatjuk azonban el azt, hogy még jobbak lennének, ha pedagógusaink, a sokszorosított kéziratok népes bíráló-tábora, még több gonddal, még nagyobb felelősségtudattal nyúlt volna e kérdéshez. Sok bírálat olvasásakor bizony az volt az érzésünk, hogy pedagógusainknak nincs mondanivalójuk, miért nem ismerik és nem alkalmazzák eléggé a pedagógia legújabb vívmányait. Vizsgáljuk meg — természetesen csupán egy cikk keretei engedte mélységben — például a szlovák nyelvkönyvek szerkesztésének problémáit. Minden idegen nyelvi gyakorlókönyv írásának legnehezebb kérdései a tantérv által megjelölt tananyag konkretizálása. A tanterv tárgyiköreiben szereplő szavak kiválasztásában a múltban nem mindenkor tartották szem előtt a szlovák nyelvkönyvek szerzői az egyik legfontosabb feltételt: a megtanítandó szavak előfordulásának gyakoriságát és a szó fontosságát a társadalmi használatban. Nem mérlegelték minden olvasmány során kellőképpen, hogy e szempontok, valamint a tanulás szempontjából a kéziratban szereplő szavak mennyiben szerepeltethetők minél több kombinációban a beszélgetések, a gyakorlás során. Sajnos itt-ott még mindig kísért az elmúlt évek tankönyvkészítésének az a rossz gyakorlata, emléke, amikor a szerző csupán a tantervi témának megfelelő szlovák nyelvű szöveget választotta meg és azt már kevésbé vizsgálta, hogy az milyen anyagot tartalmaz, például: hány szót, s vajon ezek a szavak eléggé elterjedtek-e a használatban. A harmadik évfolyam régi tankönyvének szótári része 700, a negyediké 1200, az ötödiké pedig már körülbelül 2000 szót tartalmaz! Ezek a szlovák nyelvkönyvek olyan kevéssé ismert és frekventált szlovák szavakat és kifejezéseket is tanítottak a magyar anyanyelvű gyermekeknek, amilyeneket hasonló korú, szlovák anyanyelvű gyermek is csak elvétve ismer. Például a 6-ikos tankönyvben ilyen kifejezések voltak találhatók: kvíliť — siránkozik (81. old. cupká po stráni srnka — hegyoldalon szökdécsel egy őzike (101. old.), zafločiť — csúnya tekintetet vág (106. old.), és szinte kifogyhatatlanul sorolhatnánk a példákat. Természetes, a tankönyv ilyen maximalista követelményei mellett nehéz volt biztosítani az elsajátítandó szavak állandó ismétlését. E maximalizmus oka az a hibás elvi nézet volt, mely az ötvenes évek elején az iskolai szlovák nyelvoktatásit a magyar tannyelvű iskolákon nem mint fi- lológiailag (tehát módszertani szempontból is) idegen nyelvnek a tanítását tervezte, hanem hasonlóan, mint az anyanyelvet. Márpedig: nagy különbség magyar, illetve szlovák anyanyelvű gyermeket tanítani szlovák nyelvre. Ez a régi koncepció ugyanis azt feljó.elezíe, hogy a gyermekek mindenütt, minden községben már egy bizonyos (mégpedig nagyfokú és egyenlő) szlovák nyelvtudással kerülnek az iskolába. Ezért aztán a magyar tannyelvű iskolák 1950-es, 1954-es, de részben még az 1957-esszlovák nyelvi tantervei és ennek alapján a tankönyvek is nagyrészt a szlovák tannyelvű iskolák kissé redukált tananyagát tartalmazták. Erre jó példa az, hogy a magyar anyanyelvű tanulók részére a múltban nem (a magyar nyelv, az anya- nye'lv kategóriái szerint) alkalmazott, hanem rendszeres szlovák leíró nyelvtant adtunk ki. A szókincsfejlesztés terén a régi tankönyvek szerzői szem elöl tévesztették többek között azt, hogy általában 14—16 inger szükséges ahhoz, hogy egy idegen nyelv szavait aktívan elsajátíthassuk. Tehát a tanulónak legalább háromszor le kell írnia (az ún. grafomoiorikus reflex) négyszer hallania (akusztikai inger), háromszor olvasnia (optikai inger) és négyszer vagy ötször kimondania (kinomotorikus reflex) a szót, kifejezést, hogy az aktív szókincsévé váljék.) Persze erre a tankönyv- írónak gondolnia kell: úgy kell egy-egy évfolyam minimum-szótára alapján ösz- szeállítani az olvasmányokat, hogy ez a többoldalú ingerkomplexum minden szó, szókapcsolat megismertetése alkalmából minden tanulót az iskolai év folyamán legalább háromszor-négyszer érjen. A gyakorlókönyvben közölt szövegnek tehát elsősorban az eszköz-értéke kell, hogy kidomborodjék még úgy is, ha e követelmény betartása végett a szerzők kénytelenek letörölni itt-ott a szlovák nyelv „idiomatikus hamvát”. Amint látjuk, csupán a szókincsfejlesztés 85
