Szocialista Nevelés, 1961. szeptember-1962. augusztus (7. évfolyam, 1-12. szám)
1962-01-01 / 5. szám - Magyar Pedagógia… / Folyóiratszemle
le ebből. — jausz Béla tanulmánya: „A tanulók terhelésével kapcsolatban végzett vizsgálatok a debreceni általános és középiskolákban” megállapítja, hogy a tanulók túlterhelése gyakoribb a felsőbb évfolyamokban, s egyúttal rámutat arra is, hogy a tanulók túlterhelésében a szülők is hibásak. Lénárd Ferenc cikke: A túlterhelés néhány pszichológiai vonatkozása c. cikkében rámutat arra, hogy a tanulók érdeklődésének aktivizálásával a tananyag megértésének elmélyítésével és az ún logikai készség fejlesztésével perspektivikusan csökkenteni lehet a tanulók túlterhelését. A többi cikk közül külön meg kell említeni Katona Ibolya: A túlterhelés egészségügyi következményei c. írását. Itt egy ankét adatainak összefoglalásáról van szó, amelyet egészségügyi intézmények és egyes szakemberek rendeztek egymás között. Nemcsak a túlterhelés meglehetősen gyakori előfordulásáról és annak komoly következményeiről van benne szó, (neurózis, hipertónia stb.), hanem egyúttal tanácsokat is adnak a tanulók napirendjének tökéletesítésére. A folyóirat második száma már több témával foglalkozik. Elsősorban egy nagy jelentőségű vitát közöl, amelyet az MTA Pedagógiai Bizottsága indított a párt és kormány dokumentumáról (Irányelvek oktatási rendszerünk továbbfejlesztésére), amely a magyarországi oktatási rendszer eszmei-politikai irányelveivel, reformjaival foglalkozik, hangsúlyozva itt is az iskola és élet szorosabb kapcsolatát. Nem egy tekintetben ezeknek az irányelveknek a szellemében íródtak a többi cikkek, így Faragó László: Munka —munkára nevelés — munkaiskola c. tanulmánya is. A (szerző kutatja a munka helyzetét a kapitalista és a szocialista társa dalomban, és igyekszik megmagyarázni a munkaiskola illetve a munkára nevelés tartalmát és hivatását, Figyelemre méltó Durkó Mátyás: Szocialista műveltség — és embereszmény c. írása is. A marxizmus—leninizmus klasszikusaival és a humán eszmény fejlődésével a történelem folyamán igyekszik meghatározni a szocialista illetve kommunista humanizmus tartalmát és a nevelés feladatát az eszmeileg öntudatos, sokoldalú elméleti és gyakorlati tudással rendelkező harmonikus alkotó ember nevelésének feladatát. Az MTA Pedagógiai Bizottságának gyűléséről készült feljegyzés: ^Tudományos, felsőoktatási és továbbképző intézményeink neveléstudományi munkássága az 1959. és 1960. évben” címmel meglepően sokoldalú és igényes pedagógiai kutatómunkáról tanúskodik. A harmadik szám központi témája a tanítók művelésének kérdése. Bevezetésül egy vita feljegyzését olvashatjuk (Nagy Sándor beszámolójához) „A pedagógiai, pszichológiai és szakmódszertani oktatás továbbfejlesztése a tudományegyetemeken” címmel. A vitában sokoldalúan megvilágították a jövő tanítói pedagógiai előkészületének kérdését, sok értékes javaslat hangzott el a gyakorlati tapasztalatok alapján. Dicséretre méltó, hogy a kérdést nem hagyják „kabinetti elzártságban”, hanem a folyóirat közvetítésével a pedagógiai nyilvánosság tudomására kerül. Temesi Alfréd cikke arról szól, hogyan lehet felhasználni a szovjet tanítók tapasztalatait a tanítók felkészülésének megjavításában. A cikk címe: Problémák, tervek és megoldások a szovjet tanárképzésben. A cikkíró tájékoztat a szovjet problematikáról ezen a téren, és megjelöli azokat a területeket, ahol a szovjet tapasztalatokat magyar viszonyokra lehet alkalmazni. A tanítók előkészítésének specifikus, de nagy jelentőségű kérdésével foglalkozik Kiss Tihamér: „A tanulók cselekvésre alapozott ismeretszerzése és az erre felkészítés fontossága tanítóképzőinkben” c. cikkében. A tevékenység és a siker lélektanáról végzett alaposabb felkészültségű cikkében a szerző rámutat a tanulók aktivizálásának nélkülözhetetlenségére a tanulás folyamán, rámutat arra, hogyan keil ezt a folyamatot következetesebben a konkrét világra és a tanulónak a mindennapi é'etbe való aktív bekapcsolódására felhasználni. A következő két cikk lényegében a túlterhelés problémájára vonatkozik (különösen a főiskolára), Radnai Béla és Tóth Gábor a „Mivel tölti egyetemi-kollégiumi ifjúságunk az idejét?” című írásban nem egy irányban meglepő képet nyújt főiskolásaink egy csoportjának napi elfoglaltságáról. A felsorolt adatok a fiatalemberek aránylag alacsony munkaerkölcséről tanúskodnak. Ezzel szemben Lipták János: „A kiíáradásos neurózis tünetei az egyetemi hallgatóság körében” c. írása a képanyag alapján meglehetős nagymértékben mutat ki kimerültséget, neurózist a főiskolások körében. (A folyóirat első számában az orvosi szakértők hasonló megállapításra futottak a középiskolásoknál. A két cikk közti ellentétet főképp az okozza, hogy Radnai és Tóth cikke a statisztikai átlagból indul 174
