Szocialista Nevelés, 1960 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1960-05-01 / 5. szám - Mikszáth Kálmán halálának 50. évfordulójára / Irodalmi évforduló
Irodalmi évforduló 175 Mikszáth a két novelláskötetben, s ezenkívül is több novellájában rokonszenves képet rajzol a magyar és a szlovák parasztokról s az egyszerű juhászokról. Reálisan mutatja be a szegény nép nehéz életét, küzdelmeit s egyben szívjóságát, becsületességét. Mikszáth parasztjai még nem öntudatosak, nem lázadnak elnyomóik ellen, hanem alázatosak uraik iránt. Azonban az író helyesen ábrázolja az osztályellentéteket, amelyek az urak és a parasztok világa között fennállnak. így a becsületes bacsa, Olej Tamás inkább felgyújtja a számára a világ legnagyobb kincsét jelentő brezinai aklot, amikor a herceg megszökteti a leányát. Mikszáth felejthetetlen képet fest a nép egyszerű fiainak és leányainak szívjóságáról. Gondoljunk csak a meghatóan naiv Bede Erzsire, Lapajra, az öreg csőszre, vagy a kérges szívű vén Filcsikre, akit meglágyít egy szegény, fázó kisgyermek látása. A két kötet után számos novellát és rajzot ír. Kedveli a furcsa históriákat és a különcöket. Műveit sokszor anekdotákra építi. Nagyobb novellái átvezetik a regényíráshoz. Első regénye a közismert, bájos Szent Péter esernyője, amely találóan mutatja be a szlovák nép jellegzetes tulajdonságait, a még babonás falusiakat s a kisvárosi polgárságot. Mikszáth regényeinek világa szülőföldje, a felvidék. A szlovák és magyar parasztok, a kisnemesek, kisvárosi polgárok és a vármegyei nemesek közül szakadt ki. A falusi népet a gyermekkor ragaszkodó szeretetével szemléli, míg a polgárokat és a vármegyei urakat a felnőtt ember reális, ítélő szemével nézi. A felvidéki városok meggazdagodott polgárai közül legtöbbet a különcökkel foglalkozik, ilyen pl. Gregorics Pál a Sž ént Péter esernyőjében, vagy Quendel A fekete városban. A dzsentrik jellemzésében érdekes fejlődést látunk. Eleinte elszórakozik „virtuskodásukon”, szélhámoskodásukon. így a Gavallérokban jóindulatúan szemléli a sárosi svihákokat. Később azonban kritikája egyre élesedik, és dzsentri-ábrázolása a svihák-tempó enyhe szatírájából a vármegyei kiskirályok züllött életének kérlelhetetlen kigúnyolásába csap át. Katánghy Menyhértben minden szélhámossága mellett is találunk rokonszenves vonásokat, Noszty Feri azonban csak ellenszenvet vált ki az olvasóból. Az az osztály, amelynek jellegzetes képviselője, magánügyeit a közügyek fölé rendeli, a népet elnyomja, az ország sorsával nem törődik. Mikszáth éles szatírával ábrázolja a mágnásokat és a főpapokat is. A főurak lapáttal szórják a pénzt, ahol nem kell, s a haza sorsát a szegény emberelőre hagyják. Különc mágnás-alakjai közt első helyen Pongrácz István áll, az „elkésett oligarcha” a Beszterce ostroma című regényben, akiről mindvégig nem árulja el az író, hogy tényleg őrült volt-e, vagy csak ősei szokásai szerint élt. Ez azonban végeredményben nem lényeges, s Pongrácz gróf alakja — minthogy valóban élt — lerántja a leplet a múlt század úri Magyarországáról, ahol egy arisztokrata büntetlenül hajthatta végre a leg- elképesztőbb tetteket, felelőségre csak úgy lehetett volna vonni, ha a főrendiház kiadja. Mikszáth kritikai realizmusa a Beszterce ostromán, az Új Zrinyiá- szon és a Két választás Magyarországon című regényen keresztül eljut a kiteljesedésig. Ezt a két nagy regénye, a Különös házasság és a A Noszt у-f iú esete Tóth Marival jelenti. Az utóbbi a megyei dzsentri összes ellenszenves tulajdonságait elénk tárja,
