Szocialista Nevelés, 1960 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1960-06-01 / 6. szám - Kerékgyártó Imre: A fogalmazás tanításának alapjai
Dr. Kerékgyártó I.: A fogalmazás tanításának alapjai 199 nemcsak beszélniük lehet, hanem a beszédjegy elemre (témában maradás, a gondolatok logikai összefüggése, nyelvi helyességre stb.) is ügyelniük kell, egyszerre bizonytalanná, bátortalanná válnak, látszólag nincs mondanivalójuk. A pedagógia történetében ez a kettősség mindig foglalkoztatta a módszertan szakembereit és a gyakorló pedagógusokat, feloldására koronként más és más megoldást találtak és ajánlottak. Nem véletlen, hogy napjainkban újra vitáink középpontjába került ez a probléma, hisz iskoláink külső és belső felépítése, szerkezete a társadalmi változást követve gyökeres átalakuláson ment keresztül, ennek következtében lehetetlenné vált, hogy egyszerűen a régi úton haladjunk tovább. A megoldást tehát önmagunknak kell keresnünk, mégpedig ugyancsak két úton: egyrészről az elvek tisztázásával, másrészről pedig a múlt felhasználható elemeinek és a tanítók gyakorlati tapasztalatainak minél teljesebb összegyűjtésével és elvi elemzésével. A mondanivaló helyes megválasztásához elvileg pl. talán mindennél fontosabb, hogy a tanulókat minél jobban megtanítsuk látni. Ez az elvi megállapítás azonban csak akkor telítődik meg életszerű tartalommal, ha mindjárt hozzátesz- szük, hogy a tapasztalat szerint ennek egyik legjobb eszköze a képolvasás. A valóságos élet bonyolultan jelenik meg a gyermekek előtt. Még egy közvetlenül előttük lejátszódó eseményben is igen nehéz a sorrendiséget megtalálniuk, nem is beszélve arról, hogy a válogatás (mit mondjak?) milyen súlyos feladatot ró rájuk. A kép a sokszor látott és megfigyelt valóságot zárt részletében, statikusan állítja eléjük. Nem kell attól tartaniuk, hogy mire a mondat végére érnek, az események sora pergett le előttük. Vissza is lehet térni: nézzük meg jobban# Ä tanító irányításával így előbb a puszta tényeket emelhetik ki (mi történik a képen? mi minden van rajta?), majd ezeket a tényeket, mint iskoláskorunk előtt a kifestő könyvet, lépésről lépésre színezhetik: egy-egy jelzővel, a hely megjelölését kifejező határozóval, egy-egy hangulatfestő szóval gazdagabbá, élénkebbé, pontosabbá tehetik. Sok a panasz az elemi osztályos gyermekek szókincsére is. Ez az eljárás ebben is segít, hiszen alkalmat ad arra, hogy ugyanazt a dolgot a szavak festő funkciójának érvényesítésével többféleképpen is kifejezzük. Eleinte megelégszünk a rideg ténymegállapítással, s csak a főneveket, igéket cserélgetjük (mondhatnánk-e másképp is?), később eljuthatunk a megelevenítésig is (megszemélyesítés, képszerű kifejezések stb.). Elvileg megállapíthatjuk, hogy az egymást követő mondatoknak értelmi kapcsolatban kell egymással állniuk. Megállapításunkból gyakorlati haszon azonban csak akkor következik, ha rámutatunk, hogy ezt csak igen sok gyakorlással érhetjük el. Kezdetben a tanító kérdései segítsék a tanulókat abban, hogy mondataikat szilárdan egymáshoz kapcsolják. Pl. Kint voltunk a ligetben. Mit láttunk ott? Kik játszottak? Mivel játszottak?... A szókincsfejlesztésnek kezdetben az egész iskolai munkát át kell hatnia. Törekedjünk arra, hogy valamennyi órán egy-két dolgot különbözőképp fejeztessük ki a tanulókkal. Győződjünk meg mindig, értik-e, amit mondanak, vagy csak szajkóznak valamit, amit másoktól hallottak és értelmetlenül is megtetszett
