Szocialista Nevelés, 1959 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1959-09-01 / 9. szám - Havas Vilmosné: Szülőknek az új iskolai év kezdetéhez / Szülők iskolája
250 SZÜLŐK ISKOLÁJA Havas Vilmosné, Bratislava: Szülőknek az új iskolai év kezdetéhez Folyóiratunkban már többször írtam a helyes nevelésről mint tanerő, most az egyszer mint szülő szeretnék néhány szót szólni ahhoz a kérdéshez: hogyan nézzünk mi szülők szeptember elseje elé. Minden gyermekes család életében nagy jelentőségű ez a nap, nemcsak akkor, ha gyermekünk először lépi át az iskola küszöbét, hanem akkor is, ha felsőbb osztályba, vagy magasabb fokú iskolába kerül. A gyermek a jövő záloga, és minden család leghőbb vágya, hogy gyermekeiből derék, szorgalmas embereket neveljen. Hányszor hallottam szülőktől az ilyen kijelentést: Ha már nekem olyan nehéz volt a sorom, legalább tanuljanak a gyermekeim, hogy nekik jobb életük legyen! — Pártunk és kormányunk rendkívül fontosnak tartja az ifjúság nevelését, azért foglalkozik ezzel a kérdéssel oly sokszor, és hoz mélyreható határozatokat. Ilyen az 1959. április 22-én és 23-án hozott pártközponti határozat is. Ez az iskola és az élet szoros kapcsolatáról, a kommunista szellemben való nevelésről és oktatásról szól. Célja, hogy megtanítsa az ifjúságot kommunista módon élni és dolgozni, hogy az magáévá tegye a kommunista társadalom embereinek politikai-erkölcsi jellemvonásait, hogy törekedjék a tudomány és a technika alapjainak elsajátítására a gyakorlati munkában. A jövőnek bátor, ügyes, képzett emberekre van szüksége, akik tájékozódni tudnak a politika, a tudomány, a technika és a kultúra minden területén. A szülők feladata ma az, hogy ők is részt vegyenek a nevelési és oktatási rendszer átépítésében. Meg kell érteniük az átszervezés lényegét, és minden eszközzel hozzá kell járulniuk az iskola és a család közös munkájához. Igen fontos, hogy ezt az együttműködést minél jobban kifejlesszük. Vigyázzunk, hogy a gyermek ne halljon otthon rossz kritikát az iskoláról, a tanítóról, minthogy így a tanítóba vetett bizalma megrendül. Ha pl. a kis elsős valami meghagyással jön haza az iskolából, azt igen fontosnak tartja, mert a tanító elvtársnő mondta. Amit a tanító mond, az helyes, a feladott munkát el kell végezni, amit parancsolt, annak meg kell lennie. A gyermek az ilyen feladat nem teljesítését sokszor joggal — a szülőre hárítja, aki nem latja be, hogy ezáltal nemcsak a tanító tekintélyét csorbítja, hanem saját tekintélyét is aláássa. A gyermeknek éreznie kell, hogy tanítója és szülei egy nevelési alapon, egy politikai meggyőződésen, ugyanazon az erkölcsi bázison állnak, mert csak akkor eredményes igazán a nevelés. A tanítói tekintély csökkentése bizonytalanná teszi a gyermeket, aki önkénytelenül is felteszi a kérdést: Ki mutat nekem valóban helyes irányt, ki ad nekem igazi nevelési alapot? A gyermeki lélek olyan szeizmográf, amely rögtön megérzi, hogy a két nevelési összetevő közt nincs meg a kellő összhang.
