Szocialista Nevelés, 1959 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám - Kerékgyártó Imre: A fogalmazás tanításának elvi alapjai
391 Dr. Kerékgyártó Imre (Budapest): A fogalmazás tanításának elvi alapjai Gondolatainknak szabatos, világos, mások számára is érthető kifejtését fogalmazásnak nevezzük. Ennek megfelelően az iskolai gyakorlatban ezzel a névvel azt a folyamatot jelöljük, amely azt a célt szolgálja, hogy gondolatainak helyes sző- és írásbeli közlésére tanítsuk meg a gyermeket. Ez a folyamat néha önálló tantárgy keretében zajlik le, máskor viszont elválaszthatatlanul összekapcsolódik az anyanyelvi nevelés tantárgyaival: a nyelvtannal és az irodalommal. A magyarországi iskolákban pl. az általános iskola II—IV. osztályában önálló tantárgy a fogalmazás, az V—VUI. osztályokban viszont a nyelvtan és irodalomtanítás egyik feladata csupán. Mindkét esetben azonosan kell érvényesülnie annak az elvnek, amely szerint oktatásunk ebből a szempontból csak akkor lehet eredményes, ha mind a tervezésben, mind a tanítás módszereiben figyelembe vesszük a fogalmazás tanításának sajátos követelményeit is. Különösen a második esetben kell ügyelnünk erre, a kapcsolódás ugyanis gyakran a tanítás esetlegességéhez, ötletszerűségéhez vezethet, márpedig sem ismereteket nyújtani, sem készségeket fejleszteni ilyen módon nem lehet. A pedagógia, a módszertan történetében általában, a nyugati pedagógiában napjainkban különösen sokan tagadják, hogy a fogalmazás tanítása ismeretek nyújtását és készségek fejlesztését jelentené. Vannak, akik azt állítják, hogy a fogalmazás egyeseknek öröklött képessége, születésükkor meghatározott adottsága, amelyet az iskola mindössze a fogalmazási lehetőségek megteremtésével és az életkorból fakadó hibák nyesegetésével fejleszthet. Mások szerint a fogalmazás a gyermek ösztönös alkotása, az egész emberiség felbecsülhetetlen kulturális értéke, mert a gyermeki gondolkodás és a gyermeki lélek spontán megnyilatkozásait, s ezen keresztül a világ primitív, romlatlan szemléletét tárja fel előttünk. Nem véletlen, hogy egyes kapitalista államokban nemcsak pedagógiai, hanem jól jövedelmező üzleti üggyé vált a gyermeki írások gyűjtése és kiadása (pl. Japánban világ- sorozatot szerveztek). Akadnak olyanok is, akik egyszerűen egyenlőség- jelet tesznek a gyermeki fogalmazás és az írói alkotás közé, s azt állítják, hogy mindkettő csak az ihlet állapotában születhet meg, tehát a tanításnak sem lehet más feladata, mint az ihletettség állapotát, hangulatát megteremteni az alkotó gyermek számára. Mielőtt néhány megjegyzést fűznénk ezekhez a nézetekhez, megállapíthatjuk, hogy ezek nálunk nézetek formájában csak elvétve jelentkeznek, viszont annál inkább megtalálhatjuk őket módszertani gyakorlat alakjában. És ezzel kapcsolatban elsősorban arra kell gondolnunk, hogy igen sokan azt hiszik, hogy a fogalmazás tanítása a fogalmazások Íratásával kezdődik, és épp az írásbeli gyakorlatok játsszák benne a legfontosabb szerepet. Igaz-e, hogy a fogalmazási készség öröklés kérdése? Ha a szocialista pedagógiát valljuk, erre csak tagadólag válaszolhatunk. Területünkön a sokat emlegetett pedagógiai optimizmus éppen azt jelenti, hogy nemcsak valljuk, de hisszük is, hogy valamennyi gyermekkel eredményt érhe-
