Szocialista Nevelés, 1959 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1959-02-01 / 2. szám - Sasvári Tiborné: Kézimunka-tanterv a második félévre
10 Dr. Kerékgyártó Imre: A fogalmazás tanításának gyakorlata a gyakorlás különböző formáit önállóan is végezhetik, bár helyes, ha néha közvetlen gyakorlást is végeztetünk velük (főleg szóbelit). A szocialista társadalom pedagógiája az anyanyelvet tanító pedagógustól elvárja, hogy valamennyi tanítványát megtanítsa gondolatainak értelmes, szabatos kifejtésére. A tapasztalatok szerint az az út, amelyet ,,A fogalmazás tanításának elvi alapjai” és „A fogalmazás tanításának gyakorlata” című cikkeimben több évi módszertani kutatásom eredményeként összegezve mutattam be a szlovákiai kartársaknak, ennek a feladatnak teljesítését könnyíti meg valamennyiünk számára. Ha sikerült munkájukhoz a legkisebb segítséget is nyújtanom, ha írásom nyomán csak valamivel is emelkedik az eredmény — munkám talán nem volt hiábavaló. Sasvári Tiborné, Bratislava: Kézimunka-tanterv a második félévre Folyóiratunkban közöltem a negyedik osztály első félévi kézimunkatervét. Remélem, némi segítséget nyújtott a kedves kartársaknak. A kézimunka óra — amint valószínűleg általában tapasztaltuk — a gyermekek igen kedves órája. Igyekezzünk hát azt még szebbé, hasznosabbá tenni. Ha a tanterv elő is írja, hogy mit készítsünk az egyes órákon, a kivitel szépsége, célszerűsége mégis a tanító ügyességétől és leleményességétől függ. Elkészíthetünk valamit szépen és kevésbé tetszetősen is. — Munka közben a gyermek is megtanul gondolkodni, képzelőtehetsége fejlődik, mert közben mind újabb ötletekre jön rá. Nemegyszer tapasztaltam, hogy egy-egy ügyesebb gyermeknek elég volt csak a munka menetét megmutatni, és ő a többit saját elgondolása szerint készítette el, mégpedig nagyon szépen, ízlésesen. Erre a szabad munkalehetőségre különösen a második félévben nyílik alkalom, mivel akkor csak varrással foglalkozunk. Minthogy azonban tapasztalatból tudom, mennyire szeretik a gyermekek ezeket az órákat, amikor mindig valami újat, érdekeset tanulnak, ajánlom, hogy a varráson kívül használjunk néhány órát papírhajtogatásra, valamint modellek nyírására, így sok kedyes dolgot készíthetünk. A közelmúltban a kezembe került egy kézimunka-füzet, melyet a Német Demokratikus Köztársaságban adtak ki. Sok szép dolgot láttam benne. Néhány minta rajzát a cikkben közlöm. A második félévben 17 kézimunka óra van. Ajánlom, hogy ebből 5 órát szánjunk a papírhajtogatásra, a többi 12 órát pedig fordítsuk varrásra. A papírhajtogatásnál színes papirosra van szükségünk. Sokkal szebb, érdekesebb a munka, ha a modelleket különféle színekből állítjuk össze. Ha nincs színes papirosunk, készíthetjük fehérből és fessük be megfelelő színnel. Először mindig egyszerűbb papiroson gyakoroljuk a munkát, legalkalmasabb az olcsó irodapapiros.