Szocialista Nevelés, 1959 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1959-12-01 / 12. szám - Jellemnevelés / A pedagógiai irodalomból
A pedagógiai irodalomból 343 mindezeknek a feladatoknak a megoldása a tanítókra várt. Ne felejtsük el, hogy olyanok jöttek hozzánk, akiket más iskolákból kizártak, s akiket igen nehéz volt „megközelíteni”. Barátságos társalgások, beszélgetések folyamán lassacskán kinyílt előttünk ezeknek az embercsemetéknek a belső világa. Kiderült hogy ezek a „rendbontók” nem is olyan „rosszak”, mint amilyen a hírük. Kitűnt, hogy nehezen viselik balsikereiket, szégyellik kamaszságukat, bár kifelé adják „az előkelőt” és tetszelegnek, tüntetnek „hőstetteikkel”. A pedagógusok tanulóink tanulmányozása folyamán rájöttek, hogy legnagyobb részük kiegyensúlyozatlan, betegesen ideges, azonfelül modortalan, egyszerűen neveletlen. Rá kellett szoktatni őket, hogy „féken tartsák” magukat, gyakorolni kellett velük a rendes viselkedést. Ezt az iskola külső rendjével kezdtük. — Az iskola ajtaja reggelenként pontosan ugyanabban az időben nyílt. A bejáratban ott állt az igazgató és köszöntötte a jövevényeket. Az első napokon reá sem hederítettek. Néhány nap múlva már ők köszöntek előre a felnőtteknek. Az igazgató és a szolgálattevő tanító szigorúan ügyeltek, hogy minden tanuló a bejáratnál megtörülje a lábát és levegye a sapkáját, hogy ruháik rendben legyenek. A napi gyakorlatok egész sor jó szokást rögzítettek meg bennük, úgy hogy rövidesen megszólításukkor pl. vigyázz-áilásba helyezkedtek. Rövidesen, már a tanítók napos szolgálata is elmaradhatott, s megalakíthattuk a tanulók aktíváját, amely aztán átvette az iskola rendjére való felügyeletet. A pedagógus-közösség fokozatosan hozzáfogott a tanulók önkormányzatának a megszervezéséhez. A lagymatag természetű és kezdeményezés nélküli gyerekek, mihelyt őket az önkormányzati szervezetbe beválasztották, egyszerre csak igen erélyeseknek bizonyultak Nagyon szívesen vállalták a reájuk bízott legnehezebb feladatok teljesítését, és igen büszkék voltak a beléjük helyezett bizalomra. Ettől fogva a tanulóközösség társadalmi véleménye a tanulók hajtórúgója lett. Az iskolai év kezdete után vagy két hónapra az egyik jó előmenetelű és fegyelmezett osztályba egy más iskolából kizárt tanulót tettek át, s ez igen rosszul viselkedett. Felhívtuk az osztály aktíváját és megtanácskoztuk, mitévők legyünk vele. Az osztály- felügyelő azt mondta: „Adják át nekünk, mi megneveljük. Majd jól fogja magát viselni”. A pedagógusok beleegyeztek. Egy hónap múlva az új jövevény kezdett rendesen viselkedni és tanulni. Iskolánk büszke volt az osztály sikerére. A. Sz. Makarenko tanítása alapján az első időre kiemeltük a közeli perspektívákat, ilyenek voltak: síkirándulások megszervezése, a vörös vándorzászlócska elnyerése* varrógépek megszerzése a varróműhely számára. Szilveszter-est megrendezése stb. A továbbiakban távolabbi, bonyolultabb távlatokat tűztünk ki: műhelyépítést; asztalos-, lakatosműhelyek megszervezését, berendezését; gépkocsi vásárlást; nagyobb- szabású turista kirándulásoknak, Moszkvába és Leningrádba való tanulmányi kirándulásoknak a megrendezését, stb. Bonyolultabb feladat volt a tanítói közösség számára a tanítási folyamat megszervezése. Világos volt előttünk, hogy a rendes, tömegiskolákban alkalmazható módszerek, fogások, a mi iskoláink tanulóinál nem nyújthatnak pozitív eredményt, tehát új módszerekre van szükségünk. Tanulóinknak nem volt jártasságuk a tanulásban, tudásuk hézagos, figyelmük fegyelmezetlen volt, ők maguk türelmetlenek, nyugtalanok voltak. A legtöbbnél logikátlan gondolkodást tapasztaltunk. A pedagógusok a tanításnál az induktív módszer széleskörű alkalmazására határozták el magukat. Ahol csak lehetséges volt, a gyakorlati életből vett példákkal illusztrálták az előadásokat, szemléltetően tanítottak. Felmerült a kérdés a tanulóinkkal szemben támasztott követelmények, a tudás kiértékelése, az osztályzatok kritériuma körül. Elhatároztuk, hogy különösen az első időben nem léphetünk fel rendes igényekkel, mint amilyenekkel értékelni, osztályozni szoktunk. Voltak, akik ezért bizonyos liberalizmussal vádoltak bennünket, de az adott esetben ennek a „liberalizmusnak” nagy nevelő jelentősége volt. Az a tanuló, aki ezelőtt két évig is járt ugyanabba az osztályba, most, hogy a vártnál jobb elbírálást, értékelést, osztályzatot kapott, hinni kezdett önmagában, visszanyerte önbizalmát, jobban készült az órákra. Az osztályzásnak ez az enyhébb, elnézőbb módja meghozta a pozitív eredményt. A tanulásban elért sikerekkel párhuzamosan a magaviselet és fegyelem terén is határozott javulást lehetett kimutatni. Tanulóink zöme két-három év után magaviselet és előmenetel tekintetében semmivel sem maradt a rendes, tömegiskola tanulóinak jó átlaga mögött.
