Szocialista Nevelés, 1959 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1959-01-01 / 1. szám - Vajda Pál: Nagy magyar nevelők / Könyvekről

Szülök iskolája

413

meke számára. Ne halmozza el házi munkával, ne terhelje kistestvérek őrzésével, adjon neki egy csendes zugot, ahol zavartalanul tanulhat, ahol szépen, tisztán elkészítheti írásbeli feladatait, rajzait. Teremtsen nyugodt légkört, hogy a tanuló lelki egyensúlyát semmi meg ne zavarja. Sok gyermek tanulmányi előmmenetele — kérdezzük csak meg a pedagógusokat! — azért olyan gyenge, mert otthon viszály, jelenetek, idegeskedés között kell dolgoznia.

Ha mindezt megteszi a szülő, törevéseinek meglesz az eredménye. A keret megvan. A lehetőségek nagyok, a perspektíva igen széles és bíztató: már csak be kell tölteni a most még iskolapadban ülő diákokkal, akik szüleik okos, megértő segítségével a jövő boldog, művelt, képzett emberei lesznek.

KÖNYVEKRŐL

Vajda Pál:

Nagy magyar nevelők

Zrinyi Kiadó, Budapest 1957, 104 oldal

Vajda Pál könyve előszavában előrebocsátja, hogy műve nem szakembereknek készült, nem pedagógiai tanulmány, csupán „tiszteletadás a nagy magyar nevelők előtt.” Céljának a könyv megfelel.

Kilenc magyar pedagógusról van szó — olyikuk nevével gyakran találkozhatunk pedagógiai és szépirodalmi lapokban, némelyikük nevét azonban csak működésük helyén őrzi emléktábla, vagy az archívumban sárguló iratok.

A sor élén Apáczai Csere János áll, aki egy kultúrált holland városnak, Utrechtnek egyetemi katedráját hagyta ott — elmaradott, feldarabolt hazájának, Erdélynek szerény tanári állásáért. Apáczai előtt nem kisebb cél lebegett, mint a magyar iskolarendszer kiépítése. Ennek érdekében írt, tanult, szervezett tanított és — tűrt. Eltűrte azt is, hogy „kellemetlen” reformtörekvéseiért alsóbb osztályokba tették. Igaz viszont, hogy a felsőbb osztályos tanulók otthagyták óráikat, Apáczai kiváló, magyarnyelvű előadásaiért. Kolozsvári beköszöntőjében ma is sok a megszívlelendő. Elítéli benne azokat, akiknek a papi, tanítói állás — elmenekülés a fizikai munka elől. Inti az ifjúságot a kemény életre, „mert aki tétlenséget és henye fényűzést keres, gyalázatosán és tehetetlenül éli le nyomorult életét.” Életének 34 éve alatt Apáczai „évszázados előítéleteket tört át, megalapozta a magyar tudományos nyelvet, megteremtette a magyar neveléstudományt és hosszú időre kijelölte a magyar közoktatásügy útját.

A következő fejezet a pataki kollégiummal foglalkozik. Az iskola megalapítása mindig csak kezdet. Lelket és szellemet az iskolákba a fenntartók, a nagy tanáregyéniségek ültetnek. A pataki kollégium hősi múltjába szervesen illeszkedik két nagy tanárnak: Tolnai Dáli Jánosnak és Csécsi Jánosnak az alakja.

Tolnai Dáli új utakra indult. Műveltségét a külföld protestáns főiskoláin szerezte. Angliai tartózkodása alatt mély benyomást tett rá a presbiterianus mozgalom. Hazatérve és a hazai haladás szolgálatába állva négy célt tűzött maga elé: ésszerű filozófia, dogmák nélküli vallás, egyházi reformok és magyar nyelvű oktatás bevezetését. Ezzel aztán az egyházi körökben közfelháborodást keltett. Szerencséjére megnyerte Lorántffy Zsuzsánna fejedelemasszony támogatását — s az iskola fejlesztése érdekében meghívta Sárospatakra Komenskýt is.

Patak másik tanára: Csécsi János. Életében átszenvedi százada minden baját. Ötéves korában török fogságba esik, anyjával együtt. Koldulással szabadítja ki magát, vándorol — kiskanász is volt — míg végül eljuthat a tanulásig. Ezekben az időkben kezd fejlődni az a tanárideál, mely teljesen elszakad a középkori imamormoló, zárt szemű okta-