Szocialista Nevelés, 1959 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1959-05-01 / 5. szám - Gondoskodjunk gyermekünk igényes szórakozásáról / Szülők iskolája
Szülők iskolája 123 mondhatjuk általában, hogy azok a szülők akik kevés gondot fordítanak gyermekük nevelésére, nem szeretik őket eléggé. A hiba a valóságban abban rejlik, hogy a szülők egy része nem ismeri a neveléshez okvetlenül szükséges általános alapelveket. A gyermek lelkivilága, érzései, rpagatartása, akarati élete bonyolultabb, mintsem azt az első pillanatban hinnők. Irányításához éppen olyan szakismeretre van szükség, mint bármi más munkában. A nevelés azonban ennél is több: nem egyszerű művelet, amihez bevált receptek, bizonyos mennyiségű lélektani és tapasztalati ismeret elegendő. A nevelés alkotó munka, amihez a szükséges ismereteken kívül szív és lelkesedés is kell. Különösen sok helytelen nézettel találkozunk a gyermek szabadidejének, általában szórakozásának megszervezésével kapcsolatosan. A nézetek természetesen itt is különbözők. Mielőtt ezekkel foglalkoznánk, vessünk egy pillantást először a felvetett probléma jelentőségére. Sokan ugyanis nem látják a kérdés valóban nagy jelentőségét, s úgy vélik, alig érdemes ezzel foglalkozni. A valóságban azonban egészen másképp áll a helyzet. A szabadidő megszervezésének, a játéknak döntő jelentősége van a gyermek későbbi életére, jellemére, munkaszeretetére, életfelfogására. Boldogtalan ember az, aki nem látja tisztán élete célját, aki számára egyik nap, olyan, mint a másik, aki nem ismeri az alkotómunka nyújtotta lelkesedést, a végzett munka feletti örömet. Ezzel szemben, aki ifjúságából magával hozta az életkedvet és a derűt, azt még a kiábrándító megpróbáltatások sem sújtják le, legfeljebb csak ideig-óráig tartó múló hangulatok lehetnek rajta úrrá. A legtöbben kevés figyelmet tulajdonítanak a gyermeknél észlelhető különféle tüneteknek. Nem kutatják, nem keresik azok okát, magyarázatát, vagy egyszerűen csak tudomásul veszik, s mindjárt napirendre térnek felettük, vagy valamiféle hatásos, és minél gyorsabban ható megoldást keresnek azok áthidalására. így van az unalommal is. Nem egy szülő panaszkodik arról, hogy gyermeke unatkozik, és láthatóan nem tulajdonít különösebb jelentőséget a dolognak. Vagy ha igen, úgy próbál segíteni a gyermeknek, hogy a legváltozatosabb szórakozásokról, szórakoztatásról igyekszik gondoskodni. Elsősorban természetesen megfelelő játékról. Valóban az ilyen szülőknek van okuk az aggodalomra, és ha igen, helyes megoldást választanak akkor, amikor ideig-óráig ható szórakozásról gondoskodik csupán gyermekük számára? Aggodalomra természetesen okuk van, hiszen az unalom sok későbbi bonyodalomnak lehet forrása. Elsősorban lássuk az unalom következményeit. A sorrend majdnem mindig a következő: unalom, céltalanság, fásultság, életúntság. Az utóbbi nem is olyan ártatlan, mint amilyennek az első pillanatban látszik. Veszélye abban van, hogy olyan felfogással jár együtt, amelynek az alapja az „éljünk a mának”, „ahogy lesz, úgy lesz”, s ki tudja miféle közismert mondásokba öntött „igazságok”. És a tünetei? Csak a'legjellemzőbbeket említsük: céltalan őgyelgés az utcán, bizonytalan ténfergés odahaza. S miből származik mindez? Legtöbbször a tétlenségből. A szülő feladata tehát, hogy ne engedje a gyermeket tétlenkedni. Különösen fontos, hogy megkedveltesse a gyermekkel a játékot. Hiszen a játék a gyermek számára komoly munkát jelent. Milyen igaz az a közismert mondás, hogy „amilyen a játékban, olyan lesz a munkában, ha felnő”. Ha szeretni fogja a játékot, szeretni fogja a munkát is. Ennél a problémánál felvetődik a kérdés: miként gondoskodjunk gyermekünk igényes szórakozásáról? Szórakozást biztosítsunk vagy szórakoztatást nyújtsunk a gyermeknek? Milyen elfoglaltság, szórakozás, kedvtelés felé irányítsuk a gyermek figyelmét? Mindmegannyi fontos kérdés. Kevés gyermek van, akit semmi sem érdekelne, s ha néha mégis úgy tűnik, hogy így van, csakhamar rájövünk, hogy valójában mégis fel tudjuk kelteni érdeklődését. Ehhez azonban nagy türelemre, hosszabb megfigyelésre van szükségünk. Az első teendő tehát: megtudni mi iránt érdeklődik a gyermek tartósabban. Ennek érdekében bizonyos próbákat kell végeznünk, hogy bizonyságot szerezzünk a tényről. Szinte mindenesetben a játékból kell kiindulnunk. Mégpedig az alkotó jellegű játékból. Ezt kedveli leginkább a gyermek. Játékát ne becsüljük le, s túlságos beavatkozással ne korlátozzuk önállóságát. Serkentéssel, tanáccsal, de főleg elismeréssel azonban ösztönzést adhatunk további cselekményéhez. Azonban a serdülő (pubertás) korban nyilvánvalóan nem elégíti őt ki a játék. Eddig ismeretlen, új érzések foglalkoztatják. Hajlamos lesz az ábrándozásra, a befelé fordOlásra. Gyakran titkos szenvedélyek felé vágyódik (érzéki gondolatok, csavargási láz, elvágyódás stb.) Az ilyen gondolatok a féktelenség melegágyai, egyúttal azonban az élettől való elszakadás kezdetei is. Éppen ezért — különösen ebben a korban — feltétlenül foglalkoztatni kell a gyermeket. Az értelmét, fizikumát lekötő foglalkoztatás elterelheti figyelmét a káros kihatású, gyakran veszélyes
