Szocialista Nevelés, 1958 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1958-12-01 / 12. szám - Oto Dobrík: Az erkölcsi nevelés néhány kérdéséről / Szülők iskolája
Nyelvművelés 381 a rövidebb tövű alakokat sem, sőt egyes kifejezésekben, szókapcsolatokban azok az általánosabbak (hajlanak stb.). De vagy hanem? Újabban terjed a de kötőszó használata a hanem rovására. Sok mindennel magyarázható ez, de mégsem megengedhető minden esetben. Mai nyelvérzékünk még különbséget tesz a két kötőszó között. Lehet, hogy később elmosódik köztük a mai éles határ. A nemcsak a hanem párja, együtt szoktak előfordulni az ellentétes összetett mondatban. A kirekesztő ellentét jelölésére használjuk. A de kötőszó a megszorító ellentét kötőszava. Tagadás után általában a hanem, állítás után pedig rendszerint a de szokott lenni. Pl.: Nemcsak hogy nem hallottam, hanem még csák nem is ismertem. Nemcsak a búzából volt jó termés, hanem a cukorrépából is. Vettem egy könyvet, de megbántam. Figyelmeztettem, de nem jogadott szót. — Az ilyen páros kötőszavas mondatok: „Én nem bűvésznek, hanem mindennek jöttem” (Ady); nemhogy gyógyulásra, de még vigaszra sem tudott egy gondolatot sem vesztegetni” (Déry) az irodalmi nyelvben is előfordulnak, de leginkább halmozott mondatrészek kötőszavaiként vagy verstani okokból (rövidség, jóhangzás stb.). Mindenesetre innen terjedhetnek az ellentétes összetett mondatba is: Nemcsak ót láttam, de a kedvesét is. Nemcsak megírta, de át is adta. Nemcsák hogy fogadtam, de meg is vendégeltem. A de kötőszónak ilyen használata ma még szokatlan. A licentia poetica nem kötelez mindnyájunkat! Használjuk hát a maguk helyén, igazi jelentésükben a hanem és a de kötőszavakat! SZÜLŐK ISKOLÁJA Oto Dobrik, Bánovce: Az erkölcsi nevelés néhány kérdéséről „Ez a mai fiatalság!” „Ez a mi időnkben nem fordult elő!” „Nézd csak, hogyan viselkednek!” Ilyen és hasonló megjegyzéseket hallunk nap mint nap az utcán, a vonaton, autóbuszban és másutt. Vajon helyesen bíráljuk meg tanulóink viselkedését? Az ifjúság nevelését és iskoláink munkáját egész nyilvánosságunk figyelemmel kíséri. Mindnyájan tudjuk, hogy öntudatos, művelt és fegyelmezett emberek nélkül nem tudnánk új szocialista társadalmunkat építeni. Sajnos azonban ifjúságunk erkölcsi nevelése nem teljesen kielégítő? Mi ennek az oka? Többek között az a körülmény, hogy ifjúságunk általában szocialista társadalmunk nagy vívmányait, a jólétet és szabadságot természetesnek tartja, nincs tudatában annak, hogy mindez harcból, vérből, kemény munkából született. Ki felelős ifjúságunk neveléséért? Elsősorban a család és az iskola. A szülők nem eléggé meggyőzően ismertetik gyermekeiket saját fiatalságuk küzdelmes éveivel, bizonytalan, elnyomott életükkel s nem eléggé tárják fel előttük a boldog jövő távlatait. — És az iskola? Túlságosan sokat beszélünk a tanításról, a tantervek teljesítéséről, a kitüntetett tanulókról. Tanítunk, de nem nevelünk! Nem lelkesítjük tanulóinkat mindazért az újért, szépért, ami hazánkban létrejön. Keveset vagy egyáltalán nem beszélünk a tanulók jellemének neveléséről, érdeklődéséről, szokásairól, szabad idejének célszerű beosztásáról és egyéb nevelési problémákról. Ügy látszik, az erkölcsi nevelés kérdéseinek nagyobb figyelmet kell szentelnünk. Nemcsak akkor kell foglalkoznunk a neveléssel, amikor a tanuló már valamilyen kihágást követett el, hanem minden nap, állandóan kell őket nevelnünk. Egyesek szerint a tanulók erkölcsi nevelése kizárólag az iskola feladata. Ez téves felfogás: az ifjúság neveléséért elsősorban a család felelős és csak utána az iskola és nem kis mértékben a társadalom. Hasonlóképp téves felfogás, hogy a családban a nevelésért csak az anyát tesszük
