Szocialista Nevelés, 1958 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1. szám - Gedei János: A matematika tanításának feladatai a 6-8. évfolyamban

330 Gedei János: A matematika tanításának feladatai a 6—8. évfolyamban fontossága van a szorzás és az osztás esetében: itt alapozzuk meg a törtek és az arányosság helyes tanítását. Mind a négy alapművelet esetében foglalkoznunk kell a műveletek tulaj­donságaival és az összetett, több művelettel megoldható feladatok megol­dásának lehetséges módjaival, ezzel kapcsolatban a zárójel szerepével. Ez az anyag előkészíti a pozitív számokra vonatkozó azonosságok tanítását, de nem pótolja azt, mert a betűk használatát itt még kötelezően nem írják elő. Mind a négy alapművelet esetében meg kell tanítani az eredmény helyes­ségének ellenőrzését a műveletek közötti összefüggések alapján. Az anyag fontosságát gyakorlati szerepe és a nevelő hatása adja meg, továbbá erre támaszkodunk az egyenlet megoldásának tanításakor. Itt kell rendszereznünk és megszilárdítanunk a mennyiségekre vonatkozó, az I. fokon részben már megszerzett ismereteket. Meg kell mutatnunk, hogy más értékegységekre való áttérés esetén a mérőszám annyiadrészre csök­ken vagy annyiszorosára nő, ahányszorosára nő vagy ahányadrészére csök­ken a mértékegység. Az átszámítás készségének fejlesztése elsősorban a fizika szempontjából nélkülözhetetlen. Ezzel még nem fejezzük be, csak igen fontos részletben intézzük el a mennyiségekkel való számolás tanítá­sát. A törtszámok tanítása után értelmeznünk kell az összetett (tört vagy szorzat alakban levő) mértékegységeket, az egyenletek tanítása során pedig példákat kell adnunk a mértékegységek tekintetve vételére az egyen­letben. Mindezeknek az ismereteknek a beiktatásával az I. fokú iskola matema­tika-anyagának ismétlése nem válhatik meddő recitálássá. A természetes számokról szerzett összképnek adjuk itt első differenciálódását, amelyben már jelentkeznek a felsőbb osztályok anyagának gyökerei. Ezért ne sajnál­juk erre fordítani a kijelölt időt. A törtek tanítása. Százalékszámítás. A törtszámokra vonatkozó ismeretek teszik a II. fokú iskolában tanítandó egész matematika-anyag gerincét. Ezt a hatalmas anyagot csak három osztályra lehet elosztani. Hogyan történik ez, nézzük! Az első kérdés a közönséges tört és a tizedes tört tanítása. A tizedes törtek tanítása megelőzi a közönséges törtekét és ennek a sorrendnek sok híve van a pedagógusok között. Ez a sorrend pedig gátolja a tört-fogalom helyes kialakítását a tanulókban. Hajlamossá teszi a tanulókat arra, hogy a tizedes tört alakban leírt törtekben a tört egy speciális fajtáját lássák, melynek mások a törvényei, mint a közönséges törteknek. Ha a közönsé­ges törteket előbb tanítjuk, megmutathatjuk, hogy a tizedes törtekkel végzett műveletek csak formailag mások (egyszerűbbek), mint a közön­séges törtekkel végzett műveletek, de elvileg azonosak és megegyező eredményekre vezetnek. Természetes, hogy egyelőre eltekintünk a vége- telen szakaszos tizedes törtek átalakításának kérdésétől. Az adott helyzetet figyelembe véve azonban nem volna helyes, ha a tize­des törteket csupán a közönséges törtek letárgyalása után vezetnénk be. Jobban is megérik a tanulókban a tizedes tört fogalma, ha nem egyszerre ismerkednek meg vele minden vonatkozásban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom