Szocialista Nevelés, 1957 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1957-03-01 / 3. szám - Kerékgyártó Imre: Irodalmi nevelésünk válsága
Dr. Kerékgyártó Imre: Irodalmi nevelésünk válsága 69 hez, majd a hibák kijavításával magának a válságnak a megszüntetéséhez. Nem véletlen ugyanis, hogy szinte egyidejűleg vetődik fel a magyar, a csehszlovák és a szovjet pedagógiában a kérdés: mi lehet az oka annak, hogy a tanulók nem szeretnek olvasni, az irodalmi művek elemzése nem a kívánt célhoz vezet, s mindezek következtében nem érhetjük el az irodalomtanítással az eléje tűzött célunkat. I. Magyarországon egészen 1946-ig kisebb, nagyobb módosításokkal, de lényegében változatlanul Kármán Mór elvei érvényesültek az irodalomtanítás és az egész anyanyelvi oktatás szerkezetében, tantervi felépítésében. A gyakorlatban ez a felépítés három lépcsőfokból állott: 1. az alap, technikai ismereteknek, az írásnak, olvasásnak elsajátítása, 2. a nyelvi készségek fejlesztése, 3. az irodalom ismertetése. Az első időszakban az olvasmányanyag teljesen alárendelt szerepet játszott. Vele szemben csupán az a követelmény merült fel, hogy a tanításra kerülő, vagy már ismert betűk forduljanak elő benne, értelmes szavakká, később mondatokká alakuljanak. Ennek az időszaknak az olvasmányai értelemszerűen majdnem kivétel nélkül a tankönyv szerzőinek „csinált olvasmányai” voltak, s legfeljebb elvétve került közéjük egy-egy a sajátos célra alkalmas költői, írói idézet. Rendszerint még az I. osztályban léptek át a tanulók a második időszakba, amelyben tematikus olvasmányok (A haza tájai. Szülőföldünk népe. A család.) feldolgozásával elsősorban a nyelvi készségek (helyes beszéd, olvasás, fogalmazás, a tartalom megértése és kifejezése) fejlesztése volt a feladat. Erre épült még ezen az időszakon belül a stilisztika, retorika, poétika tanítása, amelyben a klasszikusok és mai írók alkotásai a megfelelő stilisztikai, retorikai, illetve poétikai nnyag szemléltetését szolgálták. Az elsődleges a stílus tanítása vagy a műfaji, szerkesztési ismeretek nyújtása volt, másodlagos kérdésként merült fel, hogy az ódát Berzsenyi költeményein, az eposzt Zrinyi Szigeti veszedelmén stb. mutassák be a tanulóknak. A szemléleti anyag kiválasztásában a nevelési szempont döntött. Végül a harmadik időszakban került sorra az irodalomnak, mint a nemzeti múlt egyik folyamatának ismertetése. A középiskolákban ez az irodalomtörténet tanításának formáját öltötte magára, a polgáriban a stilisztika-poétika tanításához kapcsolódott. 1946-ban az általános iskola megszületésekor, majd 1950-ben az új tanterv megjelenésekor a Kármán tantervi koncepció uralma megszűnt, ha azonban ezeket a tanterveket vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy a régi koncepció helyébe nem került másik. Az új tantervekre éppen az volt a jellemző, hogy az anyagot valamilyen egységes koncepció nélkül válogatták ki és építették fel. A koncepció hiányát maguk a tanterv készítői is érezhették s ezért utólag igyekeztek pótolni. Előbb kizárólag módszertani határokat vontak meg, amikor Golubkov alapján három szakaszra: magyarázó olvasásra, irodalomolvasásra és irodalomtörténeti tanításra osztották az irodalomtanítás folyamatát. A módszertani szempont azonban nem határozhatta meg a tananyag kiválasztását, így a szemponttalanság idézte elő, hogy az irodalmi, pedagógiai szempontok helyét a rosszul értelmezett
