Szocialista Nevelés, 1957 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1957-01-01 / 1. szám - Rybár László: A koravén gyermekekről

тек viselkedésével nagyon meg vannak elégedve. A gyermek ilyen fellépése azonban a normális, elfogulatlan megfigyelőre zavarólag hat, aki nem tartja természetesnek, hogy a gyermekkel — a szülők miatt — egyenrangú partnerként beszéljen, meghallgassa annak „önálló” nézeteit, mivel tudja, hogy a „felnőtt” gyermek logikája nélkülözi a szükséges élettapasztalatokat és lényegében csak gyerekes és erőltetett.

Amíg a házakat erkélyekkel építették, mindennaposak voltak a veszekedések az erkélyeken a szomszédos gazdasszonyok között. Ezek a veszekedések rendszerint az utcáról odasereglett gyermeksereg jelenlétében játszódtak le. Ilyen alkalmakkor a gazdasszonyok csípőre tett kézzel, harci állásban vágták egymás fejéhez a legszennyesebb szavakat — rendszerint valamilyen csekélység miatt, amely talán szót sem érdemelt volna.

Ma már ezek a veszekedések ritkábban fordulnak elő. Annál gyakoribbak azonban a folyosókon és általában a szomszédok között lezajló ún. „beszélgetések”, amelyek rendszerint gyermekek jelenlétében folynak le. Az ilyen beszélgetések és összeszólalkozások mélyen megsebzik a gyermek lelkületét. Igaz, hogy a gyermek ezeket a benyomásokat idővel elfelejti, de a felnőttek izgatott, tragikomikus, trágár beszédekkel, szidalmakkal és nem ritkán tettlegességgel kísért jelenetei eldurvítják lelkületét, cinizmust, a felnőttek iránti bizalmatlanságot oltanak belé és eltompítják a gyermeknek a hasznos kultúrhatások iránti érzékét. Végső következményeiben a gyermeket koravénné teszik. Még csak betetőzi a bajt az a körülmény, hogy a veszekedő felek gyakran gyermekük aktív vagy passzív támogatását is igénybeveszik áz említett jelenetek során.

Például két szomszédasszony vagy két testvér összekülönbözik egymással. A haragban álló személyek otthon, széles családi körben — tehát a gyermekek jelenlétében — tárgyalják meg jó néhányszor a veszekedés témáját. Ilyen esetben a szülők nem is törekednek a dolgok objektív beállítására és a viszály megszüntetésére, hanem ellenkezőleg — mindenáron igyekeznek bebizonyítani a gyermekek előtt is, hogy csak nekik van igazuk, ők az igazságosak, ok a károsultak és ami a legfontosabb, ők a lehető legtökéletesebbek. A másik veszekedő fél alávaló gazember, a mi ellenségünk és 1. számú közellenség. Az ilyen helytelen beszédek a gyermeket is a haragos szomszéd, vagy felnőtt családtag ellenségévé teszik. Az ilyen szülők gyakran egész kis gyermekeiknek is megtiltják, hogy például köszönjenek a ház valamelyik lakójának, azzal a megokolással, hogy az illető „nagyon rossz ember”. Varinak olyan esetek is, hogy a rosszakaratú szülők a haragosuk ellen folytatott harc közvetlen eszközévé használják fel saját gyermekeiket. Buzdítják őket, hogy haragosuknak rosszat tegyenek, nyelvet * öltsenek rá, stb.

Azzal, hogy a felnőttek beavatják gyermekeiket veszekedéseikbe, a társadalom előtt csak degradálják saját magukat, mert viselkedésükkel maguknak sokat nem használnak, ellenben gyermeküknek annál többet ártanak.

Az embereknek, különösen a gyermekeknek — van vele született igazságérzetük. Ha azonban a gyermeket idő előtt belevonják a felnőttek viszálykodásaiba, gátolják vele született igazságérzete, ítélőképessége fej4

\