Szocialista Nevelés, 1957 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1957-12-01 / 10. szám - Az anyanyelvi oktatás módszertana Magyarországon
Az anyanyelvi oktatás módszertana Magyarországon 293 mindig elevenítsük fel a szabályt is! (múlt idő, tulajdonnév, fokozás stb.). 9. Neveljük pontosságra a tanulókat. Ne fogadjuk el pl. tőlük, hogy a múlt idő jeléről beszéljenek. Követeljük meg, hogy az ige múlt idejét említsék! 10. Ne tanítsunk hamis szabályokat, pl. kötőszóval nem kezdünk mondatot (Ha majd a bőség kosarából... Petőfi), ne ismételjünk szavakat (Hol volt, hol nem volt... Népmese). Tilalomfák helyett a helyes használatot tanítsuk! 11. Ne építsünk ki felesleges gátlásokat a tanulókban! Pl: ezt még a Feri is tudja! Növeljük a gyengék önbizalmát! 12. Ne írjunk sokat órán a táblára (nem kell teljes táblai vázlatra törekedni, ott a könyv), ne Írassunk sokat órán kívül a füzetbe (házi feladatok tömege). A sok írásbeli munka rontja az írást és a helyesírást is! 13. A készségek fejlesztése érdekében elengedhetetlen az állandó, tervszerű ismétlés. 14. Nem taníthatjuk egyszerre az egész helyesírást. Éppen ezért másképp kell elbírálni azokat a hibákat, amelyek ellen már nem volna szabad véteni (sokat gyakorolt szabályok), s azokat, amelyekre vonatkozólag csak újonnan tanulták a szabályokat, vagy még nem is ismerik őket. 15. Nem lehet külön szépírást, helyesírást stb. tanítani. Eredményhez csak akkor juthatunk, ha egyetemesen a tanulók nyelvi kultúráját fejlesztjük. Egyformán és egyszerre ügyeljenek beszédük és írásuk tartalmára, valamint külső alakjára. Beszéljenek, írjanak, olvassanak szépen (ne csak az órán!), érezzenek felelősséget a kimondott és leírt szavakkal szemben. Természetesen az ilyen tézisszerű összefoglalás csak szerény képet adhat a munkáról. Egy biztos: módszertani irodalmunkat tervszerű útkeresés jellemzi: annak az útnak keresése, amely minden tanár számára megvalósíthatóvá teszi kitűzött célunkat. Ez a cél pedig az, hogy valamennyi egészséges testű és lelkű tanítványunkat megtanítsuk a nyelv kifejezési eszközeinek tudatos, helyes és igényes használatára. II. Irodalomtanításunk 1945 után formailag kedvezőbb helyzetet örökölt, tartalmilag azonban teljesen az ellenforradalmi kor ideológiája nyomta rá a bélyegét. A népiskolai olvasókönyvek lényegében két nagy íróval ismertették meg a tanulókat: Pósa Lajossal és Havas Istvánnal. A polgári — és a k'-^éoiskolék tankönyvei jellegükben már irodalmibbak, szemléletükben azonban reakciósok voltak (Ady, József Attila nem szerepelt bennük, Tö- mvji.is.exiy eiueszeiesébol pedig azt a tanulságot vonatták le, hogy a tanulatlan, szegény ember is lehet boldog!). A tanítás módszerében 1950-ig a múlt élt tovább. A művek elolvastatása után hangulati, érzelmi hatásukat kutatgatták (Mi tetszett a legjobban? ...), néhány többnyire spontán kérdés alapján felidézgették „tartalmukat”, majd házi feladatként írásban is foglaltatták a tartalmat. A tanárok — képzettségük és előbbi működésük szerint a prelegálás és a gügyögés között ingadoztak. Jellemző egyébként, hogy még egy 1946-ban megjelent útmutató is a Fehérlófia tárgyalásakor a mese hősének alvilágba ereszkedésével a bányafelvonót állíttatja párhuzamba velük. Az ideológiai tisztázatlanság és a terhes tartalmi örökség
