Szocialista Nevelés, 1957 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1957-12-01 / 10. szám - Az anyanyelvi oktatás módszertana Magyarországon
290 Az anyanyelvi oktatás módszertana Magyarországon ilyen átvehető eredmények nem voltak, a magyar nyelv és irodalom tanításának módszertanát nekünk kellett megteremtenünk. Az anyanyelvi oktatás módszertana meglehetően összetett terület. Egyrészről körébe tartozik az óvodában, az általános iskolában és a középiskolában folyó anyanyelvi oktatás célja, tartalma és módszere, másrészről szaktárgyakra is bonthatjuk, s beszélhetünk külön-külön az írás, az olvasás, a fogalmazás, a beszélgetés, a nyelvtan és az irodalom tanításának módszereiről, azoknak fejlődéséről. Rövid áttekintésünkben ezek közül mindössze az általános iskolai (6—14 éves gyermekek) nyelvtan és irodalom tanításának kérdéseit kívánjuk kiemelni, mellettük a tőlük elválaszthtatlan fogalmazás tanításáról fogunk röviden megemlékezni. I. Bármily különösen hangzik is, a magyar pedagógia épp a magyar nyelvtan tanításában vette át a legsúlyosabb örökséget az ellenforradalmi (1920— 1944) kortól. 1945-ig a magyar közoktatás elemi népiskolákra, polgári iskolára és középiskolákra tagozódott. A hivatalos pedagógiai felfogás szerint ezek közül a népiskolában nem volt szükség a nyelvtan tanítására, az ott tanuló gyerekeknek gyakorlati úton kell foglalkoznak a helyes beszéddel és a helyesírással. A polgári és a középiskolák alsóbb osztályaiban ismerték meg a nyelvtan alapelemeit a tanulók, tanulásukra azonban ekkor már az nyomta rá a bélyegét, hogy az anyanyelvvel párhuzamosan idegen nyelvet: latint vagy németet is tanultak, így gyakorlati okokból mélyebben foglalkoztak azoknak nyelvtanával. A gimnáziumokban az igazi nyelvtanítás a latin órákon történt, s ha a gyermek a magyar mondat állítmányát nem találta meg, kisebb hiba volt, mintha az accusativus cum infinitivot nem ismerte fel azonnal. Az iskolák gyakorlati követelményei következtében a nevelőképzésben is háttérbe szorult a nyelvtannal való foglalkozás, ez azután a mi szempontunkból különösen annyiban volt káros, hogy 1945 után, majd 1946-ban az általános iskola megteremtésekor a pedagógusok többsége a tantervileg már biztosított nyelvtanórákat is elhanyagolta. Sem szakmailag, sem módszertanilag nem voltak kellőképpen felkészülve az új feladatokra, az előírt nyelvtanórák helyett is irodalmi órákat tartottak. Az ált. iskola I—IV. osztályában pedig érthetően a népiskolai nyelvtan élt tovább, az igaz ismeretek helyét játékok, nyelvtani mesék (száll, mert két szárnya van a madárnak!) foglalták el. Igen jellemző, hogy a meginduló pedagógus továbbképzés programjában sem szerepelt a nyelvtan mindaddig, míg a szovjet nyelvészeti vita a kérdés elhanyagoltságára nem irányította az illetékesek figyelmét. Egészen 1950-ig mind az alsó, mind a felső négy osztályban a nyelvtani anyag az irodalmi olvasókönyvbe beépítve függe- lékszerüen kapott csak helyet. Az 1950-ben gyorsan megiratott önálló általános iskolai (V—VUI. osztály) nyelvtankönyvet pedig sürgősen kiegészítőkkel kellett helyesbíteni, majd kivonni a forgalomból súlyos pedagógiai, ideológiai hibái miatt. A szocialista módszertan megteremtéséért 1951 végén, 1952 elején indult meg a tervszerű munka. Igen jelentős volt, hogy az új magyar pedagógiában ez volt az első olyan terület, ahol az új megteremtéséért vívott harcot
