Szocialista Nevelés, 1956 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1956-07-01 / 7. szám - Egy szoborleleplezés margójára
Egy szobórleleplezés margójára „195б. október 21-én ünnepélyes keretek között avatták fel Uherský Brodban J. А. Ко• menský emlékművét és a ró'a elnevezett új tizenegyéves iskolát.” Az autóbusz hörögve-morogva nyeli a kilométereket... Az út két oldalán az ősz szín- pompájába öltözött erdők suhannák el, és kitárul előttünk egy lágyan hullámos táj. Itt-ott felpiroslik egy-egy falu tetöhalmaza, a távolban pedig már kirajzolódik a hegyoldalhoz simuló városnak, Uherský Brodnak a képe. J. A. Komenský szülőföldjén járunk ... Az ünneplésre összesereglett tömeg magával ragad és sodor tovább ... Közös céllal menetelünk kifelé a városból... A távolban felirat jelenik meg: „Mindenből, amit elsajátítasz, mindig lesz valami előnyöd”. Komenský mondta valamikor. A tömeg e hatalmas épület előtt állapodik meg, mely enyhe ívelésű domb tetején fekszik. Köröskörül a fák lombja mögött elbújva lélegzik a város... Csendben, majdnem áhítatosan várjuk a fejleményeket... És a lélekemelő ünnepség kezdetét veszi. Egymást váltják a szónokok. Eljött Kairoo, hogy elhozza a testvéri kelet üdvözletét, és itt van Mayer, a kis holland városka, Naarden polgármestere, a nagy Mester megbékélt pihenésének gondnoka. Egy napon két emlékművet avatnak. Egyikben tovább él, lüktet, nevel és tanít a Mester soha el nem múló szelleme, a másikban méltóságteljes, komoly álakba sűrűsödik emléke... Jobban megnézem az épületet. Egyszerű és hatalmas. Ilyen lehetett megálmodója is, akinek szelleme ezentúl itt fog dolgozni tovább, amíg csak állni fog hajléka... Elgondo'kozím ballagok vissza a városba ... Figyelem az embereket... Ez idevalósi, emez kegyeletteljes zarándok. Ruhájuk többé-kevésbé egyforma. Az egyik talán munkás, a másik valószínűleg tanitó. Az egyik szeméből büszkeség, a másikéból tisztelet és érdeklődés sugárzik. Mindkettő büszke Komenskýra, mindkettő magáénak vallja öt. Felkeresem a délutáni ünnepségek színhelyét is. ősrégi park mélyén középkorú várra emlékeztető épület. Arányaiban nem nagy, de régi- veretű, nemesvonalü. Egyik sarkán bástya szökik a magasba. A múzeum. Előtte hatalmas, fehér lepelbe burkolt álak __ * A lepel lehull és itt magasodik előttünk Komenský ércbeöntött alakja. Igen, ilyennek képzeltem el. Ilyen hatalmasnak, nyugodtnak. Másnap elzarándokolok Nivicére is. Nem messze van Uherský Brodtól. A monda szerint itt született Komenský. Közepes nagyságú falu a városiasodás észrevehető jeleivel. Mindenütt példás rend és tisztaság fogad. Tanácstalanul állok, nem tudom merre keressem a távoli emlékeket... A malom előtt állunk meg. Itt is emléktáblára bukkanok. Ebben a malomban élt szülei társaságában mint egészen kis gyermek. Az épület már nem az eredeti, de az udvar és a patak ott van, ahol a kis Komenský is látta. Betérek a vendéglőbe. A fiatalasszony, aki kiszolgál, amíg elém teszi az italt, máris érdeklődik. Támadással védekezem, elmondja, hogy hol született tulajdonképpen a nagy tanító? Nem messze a falutól, egy mezőn. Komna és Nivice között. Szülei Komnán laktak — innen ered neve is — de tekintve a mező fekvését, az ő falujuk szülöttje lett. Innen a nagy büszkeség. És ez a megható az egész dologban. A nagy Mester hamvai békésen nyugszanak az idegen föld ölében, de ők büszkén vallják magukénak. Valószínűleg, ha Komnára mennék, ott is evvel fogadnának. Csak tudósok vitatkozhatnak azon, hol született a nagy Mester. Nekünk csak az a fontos, hogy megszületett. Az örökségen békésen megosztozunk. A gyermek — Komenský az övék, a felnőtt Komenský szellemi hagyatéka mindnyájunké marad, míg csák a gondolat és о haladás eszméje élni fog a földön.
