Szocialista Nevelés, 1956 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1956-05-01 / 5. szám - Viliam Gaňo: A fogyatékos gyermekek nevelése
Természetes, hogy a logopédusnak keresni kell az együttműködést a gyermek tanítójával, ha valóban eredményes munkát akar végezni, mert a beszédhiba nemcsak a megértetés folyamatát gátolja, hanem visszahat a gyermek szociális helyzetére is, és főképp a környezethez, neveléshez és munkához való viszonyát zavarja. Ezek a másodlagos következmények néha súlyosabbak, mint maga a beszédhiba, mert gyökerei mélyen benyúlnak a gyermek egyéniségébe, és annak az egészséges fejlődését veszélyeztetik. Megjelenésük arra az időpontra esik, amikor a gyermek tudatára ébred annak, hogy nem úgy beszél mint a többi gyermek, hogy a beszéde hibás és ennek az alapján az egész lényét hibásnak, csökkentértékűnek véli és érzi. A tanító feladata az iskolában éppen az, hogy ezeknek a másodlagos következményeknek a fellépését késleltesse, lassítsa és ne engedje, hogy úrrá legyenek a gyermeken, hogy egyénisége egészséges fejlődését gátolják, vagy zavarják. Éppen ezért nem fogja tűrni, hogy a gyermeket tanulótársai utánozzák, gúnyolják, kinevessék. Ő maga pedig komolyan és türelemmel kivárja, amig a dadogó tanuló elmondja feladatát, nem pécézi ki a pösze- beszédű hibás kiejtését, nem sajnálkozik a beszédhibás gyermeken, nem figyelmezteti minduntalan hibás beszédére, hanem szeretettel és kellő megértéssel elsiklik beszéde felett, mintha észre sem vette volna. Nem kell sem figyelmeztetni a hibára, sem tiltani a helytelen kiejtést, hanem ki kell képezni, támogatni és rögzíteni a helyes beszédet, főleg azáltal, hogy a tanító nyugodt és helyes beszéde mintaképül szolgál a gyermeknek. A legkisebb sikert is meg kell. dicsérni, a sikertelenséget nem kell észrevenni. Nyugodt, megértő légkört kell teremteni a gyermek körül, mind otthon, mind az iskolában, ha azt akarjuk, hogy helyesen beszéljen, mert az izgalmi állapotok fokozzák a beszédhibát és a kigúnyolás a legrosszabb nevelési eszköz. A gúnyolódás akár a tanulótársak, akár a tanító részéről olyan sebet ejt a gyermek egyéniségén, hogy attól nemcsak beszédhibája rosszabbodik, hanem az egész lelki alkata megsérül. Ennek következtében a tanuló vagy elszigetelődik az iskolai közösségben: nem vesz részt a gyermekek játékában, elveszti kedvét a tanulás iránt, avagy agresszivitással kompenzálja megaláztatását. Nem volna teljes tájékoztatásunk, ha elhallgatnánk az úgynevezett „nehezen nevelhető” gyermekek problémáit. Ebbe a csoportba soroljuk az iskolakerülő, csavargó, hazudozó, tolvajkodó, néha bandákba tömörülő tanulókat, akik az iskola egészséges légkörét megronthatják, példájukkal veszélyeztetik a tanulótársaikat, magatartásukkal pedig a saját jövőjük sírásóivá válhatnak. Ezek a tanulók értelmileg többnyire tehetségesek vagy legalább is elérik az átlagos színvonalat, de az érzelmi és akarati életük nagyon labilis, ennek következtében a társadalmi közösségbe nem tudnak zökkenés nélkül beleilleszkedni, sőt néha összeütközésbe kerülnek a büntető törvény paragrafusaival és a fiatalkorúak bírósága elé kerülnek. Ezekkel a gyermekekkel kapcsolatban gyakran halljuk, hogy hajlamosak hazudozásra, csavargásra, lopásra vagy egyéb rosszra. Pedig a kis gyermek szemében az egyik cselekvés éppen olyan jó, mint a másik. A neveléstől függ, hogy mit fog jónak vagy rossznak elismerni. Nincs tehát jó vagy 55
