Kovács Attila (szerk.): Határok mentén. Fejezetek Csekefa, Kisfalu, Pártosfalva, Szentlászló és Szerdahely történetéből (Pártosfalva - Ljubljana - Lendva, 2015)

Kovács Attila: Pillanatképek Csekefa, Kisfalu, Pártosfalva, Szentlászló és Szerdahely mindennapjaiból a 20. században

mulatságokkal egybekötve mutatták be a hazai közönség előtt.18 A csekefai, valamint a pártosfalvi színjátszókról is maradtak fenn fényképek a 20. század második feléből. A népi színjátszás mellett a néptáncnak, a folklórnak is nagy hagyománya volt Szentlászlón és Pártosfalván. Különösen az 1970-es és 1980-as években léptek fel számos hazai és külföldi rendezvényen az említett településeken működő néptáncosok. Szentlászlói alapítású volt az elsősorban a muravidéki magyar falvakban működő Violete zenei együttes. Az 1973-ban alakult pártosfalvi labdarúgó-egyesületet két fénykép prezentálja a fejezetben. Az utolsó, tizedik alfejezet mintegy zárásként az embe­ri élet sorsfordulóit mutatja be a születéstől az elhalálozásig. Az elemzett öt településen különösen gazdag a gyermekkort és a házasságot bemutató képanyag, valamint a családokat, sokszor több generációt ábrázoló felvételek. A legkisebbeket ábrázoló képeken általában egyedül vagy a testvérekkel szerepelnek a gyer­mekek. Ezzel szemben az ifjúkort bemutató képeken általában többedmagukkal láthatók a fiatal leányok és fiúk. A lakodalom az emberi élet legkiemelkedőbb fordulója, amely az érintett család mellett az egész települést megmozgatta. Nem véletlen, hogy nagy számban kerültek elő esküvővel kapcsolatos fényképek mind az 18 Varga Sándor: A szlovéniai magyarok műkedvelő tevékenysége 1920-1970.107. öt településről. A menyasszony és a vőlegény mellett általában a közeli rokonok is lefényképeszkedtek, némely képen viszont az egész násznép látható. Általában az egyes településeken fontosabb szerepet betöltő családokat ábrázolnak ezek a fényképek. Az emberi élet utolsó állomásáról, a halálról, illetve az ezzel kapcsolatos temetésről is készültek fényképek. A bemutatott négy fotó, melyek különböző településeken készültek, nagyon jól érzékeltetik a végtisztele­tadás szokásait. 451

Next

/
Oldalképek
Tartalom