Kovács Attila (szerk.): Határok mentén. Fejezetek Csekefa, Kisfalu, Pártosfalva, Szentlászló és Szerdahely történetéből (Pártosfalva - Ljubljana - Lendva, 2015)
Zágorhidi Czigány Balázs: Prosznyákfalva a középkorban
Z ÁG O R H I D I CziGÁNY BALÁZS: Prosznyákfalva a középkorban í. Bevezetés Ahogy a mai Pártosfalva határvidékre esik, úgy a középkori Prosznyákfalva területe is egy igazi határvidéken, a középkori Magyar Királyság nyugati végvidékén alakult ki. Közismert, hogy a korai magyar állam területét széles védelmi sáv, úgynevezett gyepű vette körül, amelyet őrök, lövők és különböző katonáskodó népek védtek. A gyepű vidékünkön - a Rába és a Mura folyó között - a történelmi országhatártól lényegében egészen Vasvárig, az államalapítás kori megyeszékhelyig terjedt ki. Ez a 60-80 km széles lakatlan sáv, amelyet az őrök folyamatosan ellenőriztek, átjárhatatlan erdőségeivel, folyóival, mocsaraival és megerődített átjáróival megvédte az országot a váratlan katonai támadásoktól. Ez a határvédelmi rendszer a honfoglaló magyarok letelepedésétől egészen a 12. század közepéig működött, a gyepűn való nagyobb katonai betörésekre több történeti adatunk is van: 1051-ben a Zala folyó forrásvidéke környékén tört be az országba III. Henrik császár, 1118 körül pedig egy osztrák-cseh sereg nyomult be valahol a Rába mentén egészen Vasvárig. A határvédelemnek ez a hagyományos keleti formája a 12. század közepéig állt fenn, ekkor elkezdődött a nyugat-európai mintát követő várak építése, amelyek fokozatosan átvették a határellenőrzés szerepét. Vas vármegye nyugati határán a 12-13. század folyamán egész várlánc alakult ki, kezdve vidékünkön Felsőlendva várával, majd folytatva Dobra, Németújvár, Szalónak, Borostyánkő, Léka váraival egészen Kőszegig. Az új várak körül kiterjedt uradalmak jöttek létre, amelyeknek célja egyrészt a várak ellátásának biztosítása, másrészt pedig a várbirtokos családok gazdagságának és tekintélyének növelése volt. A nagy kiterjedésű birtokok benépesítése ebben az időben sem a helyi gyér lakosságra, sem pedig az ország ekkor még ritkán lakott belső területeire alapozva nem volt megoldható, így külföldi telepesek behívására volt szükség. Ezek a telepesek a Rába vonalától északra többnyire német anyanyelvűek voltak, a Rába és a Mura között pedig szlávok. A felsőlendvai uradalom, amely a 14. század közepére már közel száz települést számlált, jelentős számú szláv telepest hozott a vidékre, amely teljes egészében megváltoztatta a vidék arculatát: a korábban lakatlan vidék aprófalvas mezőgazdasági vidékké változott, nyelvi és kulturális szempontból pedig egyértelmű többségbe került a szláv népesség. Jellemző, hogy erről a viszonylag hirtelen megjelenő, nagy számú és nyelvi szempontból folyamatosan terjeszkedő népességről - melynek egyik leglátványosabb leképeződése az -ác/-éc/-óc 17
