Kovács Attila (szerk.): Határok mentén. Fejezetek Csekefa, Kisfalu, Pártosfalva, Szentlászló és Szerdahely történetéből (Pártosfalva - Ljubljana - Lendva, 2015)
† Pivar Ella: „A szerdaheli föüd söütfö jou”
A kenyéren, sonkán és szalonnán élő fuvaros és gerencsér a bortermő vidéken szívesen cserélte a korsót borért, sőt sok esetben a borospincéknél ki is kötöttek. Minden szekér úgy vette az útját, hogy estére a törzshelyre érkezzen, ahol barátként fogadták őket: vacsorát kaptak, pajtába, ritkábban az istállóba bekötötték a lovakat, és meleg időben a fazekas a kocsi tetején ágyazott meg magának. Antal Ferenc elbeszélése szerint az első világháború előtt mindig Nagykanizsáig indultak: „Azt ki nem kerülhetnék. Tovább nem mentünk. Kanizsánál osztottuk fel, hogy ki merre megy. Kössiégről kössiégre mentünk. A kangizsai kocsmánál aztán számontartották, hogy ki és mikor érkezett visszafele.”20 Itt cseréltek információkat, és ha akadt köztük olyan, aki nem tartotta be a megbeszélt úttervet, vagy iparigazolvánnyal nem rendelkezett, azt „ősi ciéjog" szerint maguk intézték el, vagy a csendőrrel kérették a ciédulát. Mert az igazi gerencsérek ciédulával (engedéllyel) rendelkező iparosemberek voltak. 4. Az UTOLSÓ SZERDAHELYI GERENCSÉR „Antal Ferenc nagyapám 1869-ben született Veleméren. Édesanyja, a tragikus sorsú Papp Lidija, a szerdahelyi Papp Dániel lánya volt. A veleméri Antal gerencsércsaládba ment férjhez, de amikor 20 Kós Károly: Az alsó-őrségi gerencsérség. A züricvölgyi gerencsérség. 420. nagyapám hároméves volt, édesanyja 25 évesen tüdőbajban meghalt. Édesapja, az én dédapám, újra nősült és ebből a házasságból három fiútestvére származott. Nagyapámat 12 éves korában inasnak adták nagybátyja, Antal József műhelyébe, ahol három év alatt olyan jól kitanulta a fazekas- és kályhásmesterséget, hogy Pesten a vizsgán remekelt, és két hasznos géppel ajándékozták meg. Már mesteremberként feleségül vette nagyanyámat, a gödörházi Szép József Eszter nevű lányát. Mivel Szerdahelyen várt rá anyai jussként 16 hold föld, átköltözött anyai nagyapjához. Egy ideig nagyapja sárból vert házában élt a család, de 1900 körül már téglaházat és később 10-szer 6 méteres műhelyt épített, ahol hajlott koráig, 1962- ig dolgozott, amikor 93 évesen, hívő reformátusként elbúcsúzott az árnyékvilágtól. Mindig hivatalos cédulával (ipari engedély) dolgozott egészen 75 éves koráig, utána már nem volt erre szüksége. Nagyapám minden edényével remekelt, és a környéken antaltálokként emlegetik a szépen mázolt, díszített edényeit. Se szeri, se száma nem volt a kályháinak, amelyeket sok mutatós csempéből készített. Kár, hogy a műhely lebontásakor eldobtuk a sok módlát. Ferenc nagyapám rátermettségéről tanúskodik, hogy amikor elpusztult a hegedűje, saját kezűleg, szabályszerűen újat készített. Nagyon muzikális lélek volt, sokáig játszott a veleméri citerazenekarban. Nem szerette a sok szót, napjait egymagában a műhelyben töltötte, és még hajlott korában is reggeltől estig dolgozott”- idézi fel az emlékeket az utolsó szerdahelyi fazekas- és kályhásmesterről az unokája, Károlyi Elza, de sajnos nagyapja örökségéből néhány korsón és tepszin kívül nem sokat tud már felmutatni. 179
