Kovács Attila: Földreform és kolonizáció a Lendva-vidéken a két világháború között (Lendva, 2004)
XII. A földreform és a kolonizáció végrehajtása Lendva-vidéken
kulásáig tartott. Azért tartom fontosnak a korábbi szakirodalmakon belüli korszakolás bővítését, mivel az 1920 előtti időszak az elképzelések, proklamációk, különféle nézetek közreadásának ideje, de sem az érintett területek jogi helyzete, sem a térség tényleges közigazgatási integrálása még nem zajlott le. Legfeljebb a katonai megszállás adott némi garanciát arra, hogy a tervezett földosztásokat, bérleteket ki lehet alakítani. Az agrárkérdés tervezett rendezéséhez szükséges jogi háttér megteremtését tűzték ki a már több ízben bemutatott Földreformügyi Minisztérium megalapításával 1920 februárjában, ami egyúttal a bizonytalanságokkal teli időszak végét jelentette. A második szakaszban alakították ki az illetékes minisztériumot, hozták létre annak végrehajtó hálózatát és szerveződtek meg a tanácsadói és tényfeltárási feladatkörrel felhatalmazott agrárbizottságok. Az egyes gazdák 1920 tavasza után érzékelték a változásokat, mivel telket kaptak (esetenként már magántulajdonba), vagy kisebb-nagyobb parcellákon indíthatták el a termelést a jogilag bérelt földeken. A gyakorlatban megindított agrárreform érintette a nagybirtokokat, ahonnan bérletbe - esetleg tulajdonba - kapcsoltak be területeket a földreform során. Az új állam a korábban katonai megszállással elfoglalt és rendeletekkel kormányzott területeket beillesztette szerkezetébe. Az integrációt nemcsak az időközben aláírt nemzetközi szerződések biztosították, hanem a belső helyzet megszilárdulása is. A rendeletek - majd 1922 után a törvények - meghozatala és a legális út jelezte: az SzHSz Királyság véglegesnek tekinti a mezőgazdaságilag fontos körzetek államhoz tartozását. A külpolitikai és az állami bizonytalanság megszűnt, a földet bérletbe kapott gazdák megnyugodtak. Ugyanakkor a törvényi rendezés megnyugtatta a nagybirtok tulajdonosait is, mivel a kárpótlás része volt az agrárviszony terén beállt változásoknak. A földreform és kolonizáció harmadik periódusa 1924-től az agrárreformot lezáró törvény meghozataláig, 1931-ig tartott, mivel a jugoszláv parlament a „Nagybirtokok négy évre szóló bérbeadásáról” rendelkező törvényben meghatározott határidő lejárta után - vagyis 1924. szeptember 30-ig - nem hozta meg a földreform lezárásáról szóló törvényt. A folyamatot lezáró döntés hiánya a gyakorlatban nem akadályozta a gazdákat munkájukban, s nem okozott gondot a nagybirtoknak sem. A gazdasági évek alakította ütem szerint folyt tovább a termelés. E hosszúra nyúló korszakban a nyugodt termelésre törekvés és az új parasztbirtokok kiépítése folyt. A katonai megszállás után létrehozott törvényi szabályozás lecsillapította a kedélyeket, a gyakorlati tevékenység pedig stabilitás érzetét keltette. Ennek ellenére elfogadható és jó a két világháború közötti földreformot tárgyaló irodalomban a harmadik szakaszra 188
