Kovács Attila: Földreform és kolonizáció a Lendva-vidéken a két világháború között (Lendva, 2004)

XI. A két világháború között végrehajtott jugoszláv földreform és kolonizáció rövid áttekintése

sorban erdők képezték, míg a Magyar Királyság szerves részét képező Muravidéken a nagybirtok főleg mezőgazdasági területet jelentett, azon belül is elsősorban szántót. A nagyüzemi nagybirtokokhoz jelentős számú földnélküli, illetve nincstelen mezőgazdasági munkás (béres) kapcsolódott. Elsősorban a Vajdaság területén volt kimagaslóan nagy a mezőgazdasági munkások, illetve a béresek száma. Közülük is a magyar nemzetiségű földnélküliek száma volt nagy. így pl. a Jugoszláviához került Bácskában a magyar lakosság közel 10%-a volt földnélküli nincstelen mezőgazdasági munkás.5 Másrészt viszont a magánkézben lévő nagybirtokok túlnyomó többsége magyar nemzetiségű nagybirtokosok kezén volt. A Bácska területén a magánkézben lévő nagybirtok 46%-a, míg a Bánát területén 73%-a volt magyar nemzetiségű nagybirtokos kezén.6 Szlovénia területén is a magánkézben lévő nagybirtokra a nem délszláv nemzetiségű nagybirtokosok magas aránya volt a jellemző, a birtokosoknak valamivel több mint a fele volt idegen - elsősorban német tehát nem délszláv származású.7 A magánkézen lévő nagybirtokok mellett nagy kiterjedésű mezőgazdasági területek voltak különböző politikai községek, illetve települések tulajdonában, amelyek szintén a földreform rendelkezése alá kerültek, ha meghaladták a törvényekben meghatározott földmaximumot. Ez elsősorban a vajdasági területekre volt jellemző. A fenti adatokból nagyon jól kiviláglik, hogy az újonnan megalakuló jugoszláv állam északi területein a korábbi uralkodó nemzetekhez - magyar és német - tartozó magánszemélyek és jogi társaságok, valamint politikai községek, illetve települések jelentős gazdasági pozíciókkal rendelkeztek.

A harmadik agrárövezetet Dalmácia és a tengerpart, valamint a szigetek jelentették, ahol az itáliai eredetű (a Velencei Köztársaság idejéből való) földbérlet-rendszer csaknem jobbágysággá merevedő késői változata, a colonatus-rendszer kötötte röghöz a földművelőket, a colonusokat. A földbirtokosok túlnyomó része olasz származású volt, míg a colonusok elsősorban a délszlávok (főleg horvátok) közül kerültek ki.8

A negyedik agrárzónát Bosznia-Hercegovina, Macedónia, valamint Koszovó és Szandzsák területe foglalta magába, amelyeken még féljobbágyi vagy jobbágyi füg-5) A jugoszláv földreformot a Bácska területén felügyelő szerv 1919 elején végrehajtott összeírása szerint Bácska területén a 260.988 magyar nemzetiségű személy közül 23.863 fő volt földnélküli mezőgazdasági munkás. Gačeša, Nikola: Agrarna reforma i kolonizacija u Bačkoj 1918-1941. Novi Sad, 1968. 40-51. p.

6) Gačeša, Nikola: Agrarna reforma i kolonizacija u Banatu 1918-1941. Novi Sad, 1972, 29-32. p., Gačeša, Nikola: Agrarna reforma i kolonizacija u Bačkoj 1918-1941. Novi Sad, 1968. 50. p.

7) Janša, Olga: Agrarna reforma v Sloveniji med obema vojnama. Zgodovinski časopis, XVIII, 1964., 182. p.

8) Dolmányos István: A kelet-európai földreformok néhány problémája (1917-1939). I. Agrártörténeti Szemle. 1962, 1-2. sz. 142. p.

171