Benczik Gyula et al.: Hodos és Kapornak története (Lendva, 2005)
Benczik Gyula: Hodos, Kapornak és Domafölde története a magyar honfoglalástól a 19. század közepéig
küzdötték a szabadságharc számos híres ütközetét. Németh Dániel harctéren szerezhette sebesülését, Világos után betegen érkezett haza és 1853-ban meghalt. Özvegye, Ábrahám Katalin a két árvát nagy szegénységben nevelte.85 A JOBBÁGYFELSZABADÍTÁS ÉS A BIRTOKRENDEZÉS Hodoson és Kapornakon, illetve Domaföldén 1848-1869 A község történetét tárgyalva szólni kell arról is, miképpen zárult le még a forradalom által törvénybe iktatott jobbágyfelszabadítás is, hiszen ez a jogi aktus (és a gyakorlati megvalósítását elindító 1853. évi úrbéri pátens) vetett véget az őrségi jobbágyság évszázados elnyomatásának is. Ez a „tartomány” az ország bármely más jobbágynépénél szívósabb harcot vívott évszázadokon át felszabadulásáért. A megindított úrbéri per kezdetén, 1856-ban a hodosiakat képviselő Szíjártó Ferenc ügyvéd érvelése a régi, visszahelyeztetési perével egyezett, azaz a lakosok nemességére hivatkozva próbálta a Batthyányak birtokjogát érvényteleníteni. Ehhez kapcsolódott a föld terméketlenségére hivatkozó, egy évszázados argumentáció is („Eörségi egész kerület...Magyar Hon leg terméketlenebb része lévén...”). Nincs teljesen tisztázva, hogyan született meg ezek után immár zökkenőmentesen az 1858. április 30-án kelt úrbéri szabályozási egyezség Batthyány Zsigmond és Hodos község között. Tény, hogy a 2942 holdas (1200 négyszögöllel számolt) hodosi határból a volt földesúr 500 holdat tudott kiszakítani legelő fejében, a falu északi részén. A volt jobbágyoké lett a többi. Egy egész telekhez tartozó összes föld kereken 100 holdat tett ki, hasonlóan a többi őrségi faluban bevezetett számításmódhoz. Ennek az átszámításnak a területértéke majdnem háromszorosan felülmúlta a közeli hegyháti, rábamelléki településekét. Ezzel párhuzamosan Kapornakon a 979 hold nyi összterületből 150 holdat hasított ki legelő címén az uraság, ez a szomoróci és bükaljai határ mellett terült el. Kicsit megkésett Domafölde az egyezséggel, mert a felsőlendvai uradalom 1865-ben, a jegyzőkönyv felvételének idejére az Andre Langrand Dumancean (?) nevű belga bank tulajdonába kerülvén, a pénzintézet volt a szerződő fél. A 332,7 hold összterületből mindössze 90 lett a nagyvonalú banknak elkülönítve, ezért itt a jobbágyilletmény egy egész telekre számolva még az őrségit is felülmúlta: 116,8 holdat tett ki.86 Ha csak a területnagyságot vennénk figyelembe, akkor az úrbéri terhektől való megszabadulás más tájakhoz viszonyítva sokkal kedvezőbb eredménnyel járt. Hogy mi lett ezzel az előnnyel a későbbiekben, az már egy másik történet. 85) VaML A Vasvármegyei Honvédegylet iratai. 1. d., VaML Vasvármegye Főispánjának iratai, Elnöki iratok 183./1867. 86) VaML Szombathelyi Törvényszék iratai, Úrbéri Törvényszék iratai, Hodos, Kapornak, Domafölde. 31