Benczik Gyula et al.: Hodos és Kapornak története (Lendva, 2005)
Pivar Tomšič Ella: A hodosi vasút egy évszázada
Jugoszláv Vasutak a két világháború között épített. Az új szakasz a beltinci állomást és Dokležovje váróhelyiséggel ellátott táblás megállóhelyét is tartalmazta. Dokležovje közelében hidak sorakoztak: két Mura ártéri híd 3x8 és 2x10 méter nyílással, majd a határhíd a Murán 2x50 méter nyílással. E hidakat, illetve egy részüket a német hadiforgalmat akadályozva, a partizánok 1941 — 1945 között felrobbantották, így zavartalan forgalom a második világháború éveiben sem volt. A háború alatt a Dokležovje-Hodos vonalon Magyarország felé motoros személyvonatok és tehervonatok éjjel-nappal közlekedtek. A második világháború alatt a vasúti igazgatóság a hodosi állomás őrháza közelében lakóházat épített, a šalovci és petrovci állomásokon pedig lerakatta a harmadik pár sínt. 1945 áprilisában a szovjet csapatok előretörésével a vonal ismét visszakerült Jugoszláviához. Hodoson nem voltak harcok, mert a magyar katonák már előbb elhagyták az állomást: a kivonuló sereg nem tett kárt az épületben és felszerelésben. A visszavonulási hadműveletekben Hodost bombatámadás érte, de az állomás nem rongálódott meg. A visszavonuló hadsereg felrobbantotta a vasúti hidat és a 374818-as számú nagy mozdonyt.18 IV. Felszámolják az ingázók vonatát A háború végére a Muraszombat-Hodos vonal lerombolt állapotba került, mert a partizánok és a visszavonuló magyar sereg sem kímélték meg, de 1946-ban már használható állapotban volt és Hódosnak újra lett összeköttetése a világgal, bár a hatóság tudta nélkül a határmenti területet 1948 után még sokáig nem lehetett elhagyni. Inkább ide érkeztek az ismeretlenek, a kémek, oznások és mások, akik az ország biztonságát voltak hivatva figyelni, védeni a határ szélén, köztük kalandorok is, és a muravidéki értelmiségi körökben nem ok nélkül nevezték „Casablanca”- nak a határ peremi állomást. A Muraszombat-Hodos vonalon közlekedő vonatok egytől egyig a Mariska, még a század elején a vasútépítésnél használt kisebb mozdony becenevét örökölték, és a mai napig fogalom a Gorička Mariska - Goricskói Mariska. Egy szerelvény általában 4-6 kocsiból állt, hozzá tartozott még egy szolgálati, vasutas vagon. A személyvonatokon három osztály volt: az elsőben párnázott vagonokban és kupékban, a másod- és harmadosztályon fapados kocsikban szállították az utasokat. A világítást gázlámpák szolgáltatták. Muraszombati vásárokkor mindig néhány vagonnal megtoldották a vonatokat Az 1960-as évek közepétől a faszerkezetű vasúti kocsikat a jobb minőségű „pulmanok” váltották fel, amelyeket a világot látott vendégmunkások „olasz” vagy „osztrák” vagonoknak is neveztek. A mozdonyokat a muraszombati és hodosi végállomásokon töltötték fel. A környékbeli lakosság szerint a gőzösök több vizet használtak, mint szenet, amit magukkal szállítottak. A tárgyalt vonalon velenjei és lengyel szénnel fűtöttek. A vonat személyzete mozdonyvezetőből, fűtőből, kalauzból, váltóőrből és más vasúti dolgo-18) Sebastijan Rous: Gorička Mariska, Zbornik soboškega muzeja 5, M. Sobota 1998 247
