Benczik Gyula et al.: Hodos és Kapornak története (Lendva, 2005)
Pivar Tomšič Ella: Erős vár a mi Istenünk
A 17. század derekán egyre fokozódott a nyomorúság, és a sok más rossz mellett az evangélikusokkal való viszony romlása külön súlyos terhet jelentett. Kétségtelen, hogy a két egyház belső élete között voltak hittani elemekből fakadó nézeteltérések, például az evangélikusoknál megmaradt a bábák által való szükségkeresztség, a magángyónás, az úrvacsoránál való ostyahasználat, a betegek úrvacsoravételekor a reformátusok részéről egy kis gyülekezeti közösség jelenléte, a válási perek elintézése, a templomi berendezésben, istentiszteletben való kirívó különbségek, s az ezek nyomán keletkezett hitviták néha éles hangnemet vettek fel. Alapvető elválasztó ok mégis a Formula Concordiae aláírásában vagy megtagadásában gyökereztethető. Az egykori testvéri közösség lelkészei féltékenyen és rosszhiszeműen álltak szembe egymással, s minden eszközt igyekeztek felhasználni a másik visszaszorítására. A helvét irányzat, amikor lelkészeik nagy része átpártolt, alárendelt helyzetbe került, és az evangélikusok részéről megkezdődött a gyülekezetek visszahódítása. Ennek a törekvésnek többféle formája volt. Az egyik változatot dokumentáltan végig lehet követni a martjanci református közösség elsorvadásában és az evangélikus irányzat kivirágzásában, az ezzel kapcsolatos perben, amelyet a török elé vittek, de végső sorban a Batthyányak döntötték el a 17. században a gyülekezetek irányát. Másrészt a lelkész is meghatározta az irányt: a Stájerországból kiüldözött evangélikus vallású lelkészek sokszor a református egyházmegyéhez csatlakoztak, de idővel egyre inkább elkerülték a református zsinatokat, később pedig a Németországban tanuló szlovén- és horvátajkú lelkészek a lutheri irányzat mellett álltak ki és teljes református gyülekezetekkel léptek át. A harmadik lehetőség szerint a megüresedett gyülekezetbe a földesúr evangélikus lelkészt vitt be. Gyakorlat volt, hogy az üresen maradt református egyházakba lutheránus prédikátorok ültek be, vagy fegyelmi ítéletet kapott református lelkészek az evangélikus zsinatra mentek és átvitték hozzájuk a gyülekezetét. Feltételezhető, hogy Hodos irányváltoztatását is ilyen állapot befolyásolta, amikor a megüresedett református lelkészi helyet eddig ismeretlen okok miatt Perényi Bálint foglalta el. A 17. század elején súlyos nyomorúságot hozott az egyházmegyére az 1593-ban kezdődött török hadjárat, a 15 éves háború, amikor 1600-ban az őrségi, negyven évvel később pedig a tótsági falvak hódoltak meg. Fokozta a szenvedésüket, hogy a török végvárak szolgálatában álló katonák béke idején szabadrablásból éltek és minden faluból hurcoltak el férfiakat, nőket, gyermekeket, akiknek a sorsa - ha nem váltották ki őket díj fejében - örökre megpecsételődött. A gyakori török portyázások ellen megerősített templomaikba menekültek vagy ezeket átengedték a végvárak katonáinak, mint kitűnik Ali iszpaja uruk 1644-ben kelt leveléből, amiben a hodosiaknak megparancsolja, hogy a szentegyház környékéről távolítsák el a megerősítésre szolgáló deszkákat.16 Ehhez párosult még a királyi végvárakban elszállásolt német és vallon várőrség nem kisebb, kegyetlen fosztogatása. Furcsának tűnik, de a két végvárrendszer között fekvő Vas és Zala megye protestáns lakosságának a katolikusokkal szemben török uraik nagyobb vallásszabadságot biztosítottak. A hódoltsági terület katolikus egyháza az elenyésző számú hívő és a megmaradt papság 16) Bencik 171
