Benczik Gyula et al.: Hodos és Kapornak története (Lendva, 2005)
Pivar Tomšič Ella: Erős vár a mi Istenünk
fel és a mai napig pontosan meg nem határozott okokból a 17. század közepén számos tényező befolyása miatt újra az evangélikus irány követője lett. A gyülekezet megalapításának idejét az ellenreformációs és későbbi dúlások, árvaságok, az emberi hanyagság miatt elpusztult írásos dokumentumok hiányában nem lehet pontosan meghatározni, de minden bizonnyal az 1540-es években történhetett, amikor az egykor virágzó katolikus plébánia templomostól a reformáció oldalára állt. III. Adalékok a hodosi református anyaegyház történelméhez A legrégibb protestáns emlékek a református gyülekezethez fűződnek, amely kezdetben a vízlendvai, majd a körmendi, 1654-től az őri és 1657-től az őrségi egyházmegyéhez tartozott. A Sopron és Kőszeg városok felől érkező reformáció jó talajra talált a térségben, ahol a földesurak a bizonytalan politikai helyzetben az egyházi birtokok és egyéb privilégiumok megszerzésére törekedtek. A mohácsi csatában a római katolikus egyházat nagy veszteség érte: két főrendi érseke és öt püspöke halt meg, az ország három részre szakadása pedig lehetőséget adott a reformáció kibontakozására. Uralkodói adományok útján az egyházi javadalmak élvezői a világi főurak lettek, akik ennek fejében anyagi szolgáltatást nyújtottak a kimerült kincstárnak. I. Ferdinánd és Zápolya János uralkodóknak buzgó katolikusságuk ellenére a politikai érdekük nem engedhette meg, hogy útjába álljanak a terjedő reformációnak. A tárgyalt terület 1600-ig teljesen a királyi országrészhez tartozott, és amikor Kanizsa vára a török kezére került, a végeken lévő őrségi falvak behódoltak, és adóztak töröknek, magyarnak, sanyargatta őket a végvárak osztrák helyőrsége is. A Németföldről és Svájcból érkező lutheri és kálvini reformáció úttörői elsősorban a vándorprédikátorok, s nem a földesurak voltak. A alacsonyabb rendű egyházi személyek, plébánosok és szerzetesek is a prédikátorok által fogadták el az új vallást, a világi földesurak anyagi erejükkel, hatalmukkal, főleg pedig a „kié a föld, azé a vallás” elvvel a reformáció irányába mozdították a népet. Erre szép példa Göcsej, illetve Felsőőr nemes falvai, amelyek szabadságot élvezve, mégis követték a reformációt, és a feltételezést erősíti, hogy amikor a vidék földesurai rekatolizáltak, a nép a sanyargatás ellenére is kitartott az evangélikus és református hitvallás mellett. Az országban, így a történelmi Őrség és Tótság területén is Ferdinánd király 1564-ben bekövetkezett haláláig végbement a reformáció. Az első vándorprédikátorok a római katolikus szerzetesek közül kerültek ki: a plébánosok jó része, templomokkal, parókiákkal, az ide tartozó földekkel követte az új vallási irányzatot. A reformáció a 15. század közepétől megszilárdult a történelmi Vas és Zala megyékben. Dévay Bíró Mátyás reformátor 1535-ben már megfordult Nádasdy Tamásnál, 1534-ben itt találjuk Sylvester Jánost, aki wittenbergi tartózkodása után Melanchton ajánlásával tér vissza Sárvárra: tanít a Nádasdy által alapított iskolában, vezeti a nyomdát, amit az Újszövetség kinyomtatására alapított a kegyúr, és Abádi Benedek segítségével kiadta az Újszövetséget. Sárváron tartózkodott Macarius József is, akia/7. Helvét Hitvallás szerzőjével, Buliinger Henrikkel levelezett. Alsólendván a Bánffyak patronálása mellett 1573-tól három protestáns könyv jelenik meg. Nádasdy szlovén-166
