Kepéné Bihar Mária - Lendvai Kepe Zoltán - Tivadar Éva: Hetés népi táplálkozása - Hogy ne menjen feledésbe 3. (Lendva, 2015)
Az ételkészítés alapanyagai és a vidék jellegzetes ételei
22 Az ÉTELKÉSZÍTÉS ALAPANYAGAI ÉS A VIDÉK JELLEGZETES ÉTELEI A 20. században a főszerep a rozslisztből sütött barnakenyéré lett a Hetésben. A rozsból tömör, tartós, finom ízű és illatú, laktató kenyeret lehetett sütni. A hetési háziasszonyok általában hetente egyszer sütöttek mintegy öt darab háromkilós kenyeret, amit aztán a következő kenyérsütésig ettek. A kenyeret általában a család fiatalabb nőtagjai sütötték, elsősorban az anyák, hiszen a dagasztás komoly fizikai erőt igényelt. A kenyérsütés ideje a hét elején, hétfőn vagy kedden volt. Ehhez a munkához már előző nap elkezdtek készülődni. A konyhába bevitték a kenyérsütéshez szükséges eszközöket, hogy átmelegedjenek és szebben keljen a tészta. Az eltett kovászt is beáztatták már előző este, hogy meginduljon a kelés. A lisztet is bevitték előző este a szobába „langyosítani” hogy használatkor szobahőmérsékletű legyen. Általában a rozslisztet és az úgynevezett második búzalisztet használták kenyérsütésre. Másnap nagyon korán fel kellett kelnie a kenyérsütő asszonynak, hogy időben végezzen a munkával. A lisztből, a kovászból és a vízből a teknőben bedagasztották a kenyértésztát, majd szakajtókba kiszakították. Amíg mintegy két órán át kelt a tészta, befűtöttek a kemencébe, hogy forró legyen. A forró kemencében mintegy két órán át sültek a kenyerek. A frissen sült kenyeret nem lehetett rögtön fogyasztani, ezért a háziasszony langalit sütött a teknőben maradt kenyértésztából, amit elosztott a családtagok között. A kisült kenyerek pedig a kamrában található, a mennyezetről lelógó kenyértartó rácsra kerültek, ami frissen tartotta a kenyereket és óvta őket a rágcsálóktól. A házi kenyérsütéshez a hetési parasztcsaládok nagyon sokáig ragaszkodtak, csak az 1970-es években kezdtek az üzletekben kenyeret vásárolni. A nők munkába állásával pedig a bolti kenyérvásárlás széles körben elterjedt. Hetésben ma már a házi kenyérsütéshez csak néhány család ragaszkodik, akik évente egy-két alkalommal vagy hagyományőrző szándékkal izzítják be a kemencéket. A 20. században a malomipar fejlődésével egyre finomabb lisztek készültek, amelyek több szitasor segítségével nyerték el a finomságukat. Ezt követően már Kárpát-medence szerte a társadalmi presztízs egyik fő kifejezőjévé vált az egyre finomabb búzalisztből sütött fehér kenyér. Ennek ellenére a Lendva-vidéken és Hetésben a fehér kenyeret csak a húsvétra sütött pompos jelentette. Fehér kenyeret csak azután kezdtek rendszeresen fogyasztani, amikor már a boltból vették. A finom, fehér tésztájú, mintegy félkilós cipót, a pompost csak húsvét ünnepére sütötték, amit a többi étellel együtt elvittek megszenteltetni a templomba. Természetesen ezt mégúgy sem volt szabad eldobni, hanem teljesen meg kellett enni. A kenyér még a közelmúltban is olyan alapélelmiszer volt a magyarság körében, amelyet szinte minden étkezéskor fogyasztottak. Ették leves vagy egytálételek mellé, de egy-egy jó karéj kenyér magában, vágottzsírral vagy lekvárral megkenve magát a reggelit vagy a vacsorát is jelenthette. Hetes népi táplálkozása
