Szabó Mária: Tájszójegyzék (Lendva, 2006)
Előszó
Amikor pedig teljesen azonos az értelmük, akkor csak egy szóból áll a magyarázatom, pl.pérgyuka ’lepke’, püzsöle ’kiscsibe’, rétuha ’létra’. Megjegyzem, hogy a köznyelvhez viszonyítva van úgy, hogy csupán ékezet nélküli a szó, másutt viszont rövid az ékezet, a köznyelvi hosszú helyett. Néhol pedig kettős lesz a mássalhangzó, máshol kettő helyett egyet írunk; többször az e hangot ö-re változtatjuk a köznyelvivel ellentétben. Megkülönböztetünk e és é hangot, mint helyett mind-et írunk; a szóvégződések is tartogatnak sok érdekességet, és még sok más változat van a táji jellegnek megfelelően. Vannak szavak, amelyeket kétféleképpen is ejthetünk. Pl. régebbenföfeli, későbbenfölfeli is, asszon, későbben asszon(y) is; szóoma, később szórna is, szégesfóa, később szégesfa is. Ezek a jegyzékben egy szóval fö(l)feli, asszon(y), szó(o)ma, szégesfó(o)a stb.vannak írva, és a jelentésük ugyanaz. A jelentésük mindig ugyanaz, ha a szavakat zárójel nélkül írjuk is. A tilde (~) a magyarázatban a tárgyalt tájszót jelenti kiíratlanul. A szövegben a L: ott vagy az [lásd ott] néhol csak összehasonlításul szolgál a szavak között, másutt pedig ugyanaz az értelmük, ami az értelmezésből kitűnik. Pl.:föveszjövesz esetében az értelmük különböző; a buktatuf(6)a, szomoruf(ó)a szavaknál pedig azonos. A dűlt betűs szavak az értelmezésben tájszavakat jelentenek. A szavakat szótárszerűen jegyeztem le, írtam, ahogy ejtettük, az értelmezést magam fogalmaztam, és a kétkötetes Magyar értelmező kéziszótárra támaszkodtam. A gyűjtés gyerekkorombeli tájnyelvünkön szól hozzánk, amelyet az a nemzedék, sőt a sokkal fiatalabb is mind a mai napig jól beszéli. Ezt az összegyűjtött anyagot először a budapesti Magyar Nyelvtudományi Társaság pályázati felhívására nyújtottam be. Véleményezésükben - archaikusságát illetően - szinte felbecsülhetetlen értékűnek minősítették az anyagot. Ugyanakkor a fenti társaság Csűri-díj bizottsága második díját ítélték oda és egy Oklevelet - a nyelvjárási kutatásban végzett eredményes tevékenységem elismeréséül. 5