Szabó Mária: Tájszójegyzék (Lendva, 2006)

Útószó

A LENDVA VIDÉKI TÁJSZÓJEGYZÉK

Néhány mozaik a (dialektológus) nyelvi lektor szemével

A tájszótárak elsősorban adatközlések.

Az adatközlések pedig tudományos beruházások, amelyek később kamatoznak. De csak akkor, ha értő kézzel nyúlnak hozzájuk, ha kezdenek velük valamit. Különben holt tőke marad mindegyik...1

A muravidéki Lendvahegyen élő Szabó Mária immár negyedik könyvével örvendezteti meg szűkebb (a Lendva vidék) és tágabb (a kétnyelvű Muravidék) pátriájának anyanyelvét, anyanyelvjárását szerető, azt a használatban éltető és őrző lakosait. Egy-egy helyi nyelvjárás vagy egy szűkebb nyelvjárási régió sajátos elemeinek, a tájszavaknak az összegyűjtése, bizonyos szempont szerinti elrendezése, a kézirat nyomdakésszé tétele napjainkban minden nyelvterületen rendkívül fontos és értékes tevékenység. Különös hangsúlyt kap azonban a kisebbségi kétnyelvűségben, abban a konkrét nyelvi helyzetben, amelyet a szociolongvisztika - az egyén anyanyelvvesztésének eredményeképpen - a muravidéki magyarság vonatkozásában nyelvcserének nevez: a szlovén államnyelv egyre több nyelvhasználati színtéren szorítja ki ugyanis az anyanyelvet, a vernakuláris anyanyelvváltozatot, az anyanyelvjárást, a magyar nyelv muravidéki kontaktusváltozatát.2

Szabó Mária tájszógyűjteménye nem tájszótár. Tájszójegyzék, amelynek lexikai egységeit (szavakat, szószerkezeteket, frazeologizmusokat) a szerző több mint húsz évig gyűjtötte, írta-jegyzetelte, de amelyeknek életét, változá-1 I Kiss Jenő 2002. Tájszótárírás és tájszótárak.

Magyar Nyelv 126/4, 393-2 I A Muravidék nyelvjárása - földrajzi helyzetéből és a történelmi eseményekből adódóan - nagyon sajátos, de nem teljesen egységes. Eredendően az ún. zalai nyelvjárástípus része, amelyhez Vas megye délnyugati csücske és Zala megye néhány nyugati települése is tartozik, de szűkebb értelemben az őrségi, a hetési és a göcseji nyelvjárások legfőbb sajátságait hordozza, több jelensége pedig a nyugati nyelvjárásterülettel rokonítja.

150