Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)
Nehéz esztendők
- Árulja el, honnan szedi ezeket a meséket - kérdezte gúnyosan a Varga Pali. - Magának az ember egy szavát sem hiheti el, habár annyira komolyan mondja el a bolondságait, hogy még a szeme sem rezdiil meg. Én a gyermekeimnek mindenképpen meg fogom tiltani, hogy a közelébe járjanak.- Bolondos vagy te, Pali - válaszolta az idős ember. - Hát miért hazudnék én nektek, hiszen abból semmi hasznom sem származik. Én ma is a szent áldozásnál Krisztus testét magamhoz vettem, betartom én az Úr parancsait és a szentségeit. Nem mondom, hogy a gyerekekkel nem szoktam viccelődni, nekik tréfás történeteket mesélni, azonban azt még hadd mondjam el nektek, hogy amit eddig elmondtam, az még nem az egész, mert mások is voltak ilyen hitetlenek és gúnyolódok mint ti, és hitetlen tamáskodásukat később meg is járták.- Mondja csak nyugodtan tovább a történetet - kérte László, aki az izgalmas beszéd közben elfeledte az ölében szundikáló gyermek testi súlyát, és pihenés nélkül követte a leginkább neki beszélő Virág Vendelt. Időközben Mariska is hozzájuk társult. Hát az történt, hogy bármennyire féltem is, nekem megint csak el kellett mennem a völgyifalusi mezőre, és ismét találkoztam a sötét kabátot viselő, az arcát kendővel eltakaró pap leikével. Hogy csak a lelke volt-e, arról valóban nem vagyok meggyőződve. Hozzám ugyan nem ért, amikor ismét felült mellém a szekérre. Tehát másodszor már korán reggel, odafelé menet állt mellénk az alsó temetőnél, és utazott velünk a völgyifalusi temetőig. Nagyon féltem tőle, azonban nem volt mit tennem, hát mondtam neki, hogy csak üljön a szekérre. Próbált megnyugtatni, mert látta, hogy félek. Elmondta, hogy tőle nem kell rettegni, ő nekem semmi rosszat nem akar. Arra azonban megkért, hogy különösebben ne beszéljek ezekről a találkozásokról. Harmadszor még aznap este, hazafelé jövet találkoztunk vele, amint a temetőnél ismét mellénk szegődött. Azt egyszer sem láttuk, hogyan került a szekérhez, hogy a sírból mászott-e ki, vagy az égből hullott-e le, de valahogy mindig ott volt. Akkor ő is mintha nyugtalan lett volna. Meg is kérdeztem tőle, hogy nem én okoztam neki valami kellemetlenséget, de ő erre csak a fejét rázta. Elmondta, hogy néhány alkalommal már más szekerét is igénybe vette, és már kétszer is várta őt egy legénycsoport, akik nem hiszik el, hogy ő egy túlvilági ember, és el akarják 64
