Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)

Az elveszett haza

A szülőfalu Kiss László ereje és szorgalma jól jött az őszi betakarítási munká­latok előtt álló családnak. Amíg ő távol volt, a nővére férjhez ment, így a család István sógorával számosabb lett, azonban a friss mun­kaerő elkelt. Kellemes, vicces természetű fiatalember volt a szom­széd faluból származó fiú, akivel László hamar összebarátkozott. A családnak csupán három hold szántóföldje volt, ami bizony nagyon szegényes megélhetésre nyújtott csak lehetőséget. László édesapja, akit a faluban leginkább csak Jóska bácsinak becéztek, már túl volt hatvanadik életévén. Az édesanyja is láthatólag nagyon megörege­dett az elmúlt esztendőkben, és az állandó rettegés következtében lelkileg ugyancsak kimerült. Szorgalmas munkával a kis birtokon is felnevelték gyermekeiket, most azonban, miután a leány férjhez ment, László pedig hazakerült, gondolkodni kellett a további meg­élhetésen. Nem sok lehetősége volt az itt élő embernek, hiszen a napszámon kívül egyéb munkavállalásra csak ritkán kínálkozott mód. Télen az urasági erdőben lehetett néhány napig munkát vál­lalni, aminek a bére leginkább tűzifa volt, nyáron viszont, akinek szerencséje volt, Somogy megyébe vagy Bácskába mehetett aratni. Kissék is úgy tervezték, hogy a két fiatalember ezekkel a lehetősé­gekkel próbál meg élni. Lászlóban ugyan lappangott az a gondolat, hogy majd valamelyik alsólendvai szabónál vagy cipésznél munkát keres, azonban inasnak csak azokat vették fel, akiknek volt némi ismeretségük. Nekik sajnos a falusi embereken kívül ismerősük nem volt. Egyébként a mesterek helyzete is akkor még nagyon bizonytalan volt. A különböző hatalmi önkényeskedések és a fosztogatások egymást követték. Kezdetben azt sem lehetett tudni, hogy az új hatalom miként tekint az egykor jól működő iparosokra. Közvetlenül a szerb megszállás után több tisztviselőt, korábban tekintélyes alsólendvai polgárt mentettek fel állásából. A legtöbben elhagyták a várost, és a határon túlra költöztek. A magyar tisztvi­selők helyébe idegen emberek kerültek, akik a lakossággal alig tudtak szót érteni, hiszen nem tudtak magyarul. A szegénység a téli hónapokban tetőzött, amikor a boltok sor­ban bezártak. A legfontosabb használati cikkeket sem lehetett be­szerezni. Csáktornyán ugyan valamivel jobb volt a helyzet, ezért László vonattal két alkalommal is elutazott az ottani hetivásárra. 31

Next

/
Oldalképek
Tartalom