Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)

Az elveszett haza

Vagy nincsen mindez így? - tűnődött magában. Nem lehet, nem lehet — mormogta. A hazát mégsem lehet fegyverrel, csellel és más hódító eszközzel elvenni. A haza nem ilyen-olyan határok, pláne önkényesen húzott határok között van, hanem a haza az em­berek szívében, tudatában lakozik. A Mura mente a magyar haza része, és oda ő, aki életét ezerszer tette kockára érte, mindig büsz­kén hazamehet. Óriási küszködés zajlott az elgyötört fiatalemberben. Többször hangosan mondott valamit anélkül, hogy zajos viselkedésének tudatában lett volna. Fel sem figyelt rá, hogy ilyenkor a körülötte ülők vagy járókelők furcsa pillantásokat vetettek feléje. A könyör­telen helyzetet minden érintett ember valamennyire átérezte, azon­ban leginkább azok az egykori katonák élték meg szinte kilátásta­lan csüggedéssel, akik a haza, tehát Magyarország zászlaja alatt harcoltak a világháború különböző harcterein. László emlékezeté­ben újra és újra visszatértek azok a bajtársak, akik nem élhették meg ezt a csúfos időszakot. Azokra emlékezett, akik ott pihennek Galíciában, Oroszországban és a Piave mentén, és akiknek nem kell megalázkodni, hogy egy elcsatolt területre bejuthassanak. A földet, amelyért ő harcolt, most azok a szerbek birtokolják, akik korábban az ellenség voltak. Kegyetlen világ! Hirtelen úgy érezte, hogy jobb lenne valahol halottként - akár idegen földben is - pi­henni, és mindezt a gyalázatot esetleg csak a mennyből figyelni. A másik pillanatban viszont arra gondolt, hogy talán vissza kellene fordulni, visszautazni Budapestre vagy még tovább, valahová He­ves megyébe, és ott megkeresni Németh Andrást. Gondolataiba merülve észre sem vette, hogy elindult abba az irányba, amerre szülőfaluja van. Ismerte a járást, hiszen egykor, tizenkét éves gyermekként édesapjával kétszer is megjárta a me­gyeszékhely és a szülőfaluja közötti utat. Két nap alatt meg is for­dultak gyalog. Sőt vonattal is utazott egyszer erre, ami olyan él­mény volt számára, amilyenben addig még nem volt része. Minden kétely és lelki viszontagság ellenére úgy érezte, hogy neki a szülő­falujában a helye. Érthetetlen volt számára, hogy a családi ház és a környék neki ne a magyar hazát jelentse. Ha ideiglenesen meg is szállták a vidéket, gondolta, az ilyen aljas cselekmény nem lehet hosszú érvényű. A megyeszékhelyről normális körülmények mellett gyalog mintegy hatórányi állandó járás az út Alsólendváig. Ebben az idö-24

Next

/
Oldalképek
Tartalom